Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 7. (Csíkszereda, 2011)
Néprajz - Farkas Irén: Adatok a csíki népi kovácsmesterséghez
ADATOK A CSÍKI NÉPI KOVÁCSMESTERSÉGHEZ maradtak. Igaz, ez időben a szentkeresztbányai vashámor látta el a szélesebb vidéket ekevassal, kaszával, kapával, ásóval, vasvillával, baltával, szekercével, kengyelekkel, zablákkal, öntött vasedényekkel (bogrács, serpenyő), szenes vasalókkal, öntvény vaskályhákkal, vasmozsarakkal, egészen a 20. század első negyedéig, amikor nagyipari termeléssé alakult át. '18 (3-4. kép) A 20. században a kereskedelem által forgalmazott nagyipari áru, majdnem teljességgel 3. kép. Lábas valábasok (bográcsok) és serpenyő, 19. század második fele. Szabadtüzelőn használták. Háromi munka (formába öntött). 4. kép. Szenes vasalók és mozsarak (Szentkeresztbánya), 9. század vége - 20. század első fele. átvette a hagyományos, általánosan kézi megmunkálású termékek helyét. A kovács-szolgáltatások között viszont napjainkig fennmaradtak a falusi életmódhoz, a gazdálkodáshoz fűződő munkák: kapuk, kerítések, ház-vasazatok készítése, a haszonállatok vasalása, patko- lás, eszköz- és szerszámjavítás. A vas megmunkálásában a pontos munka, a szép, egyenletes kovácsolás, a hasznos és nemes forma és finom kivitelezés számított elsődlegesnek. A paraszti használatban művészi díszítés ritkán, és inkább tulajdonjelként való használatban jelenik meg. Mint láttuk a limitációkban, az egyszerűbb, simán kivitelezett darabok kapják a „paraszt” jelzőt, elsősorban azért, mert a paraszti rétegek életében a használati tárgyak voltak túlsúlyban. Sem anyagi, sem társadalmi helyzetük nem engedte meg a művesebb, cifrább tárgyak mindennapi alkalmazását. A 18. századtól a gazdagabb falusi rétegek használatában jelentkeznek a díszített tárgyak, s ez a vastárgyakra is érvényes, hogy aztán a jobbágyfelszabadítás után a népművészet egészében a díszesebb, reprezentatív tárgyak váljanak uralkodóvá, s a szegényebb néprétegek mindennapjaiba is behatoljonak. Ugyanakkor azt is meg kell jegyeznünk, hogy a paraszti háztartásban nemcsak az egyszerű kivitelezésű, a helyi kovácsmester által kovácsolt, de a technikailag fejlettebb típusú, a hámorokban vagy céhes mesterek által készített vásárokon vett darabok is bekerülnek, olyan eszközök és tárgyak, melyek a paraszti életmódban is a mindennapi életben újításokat, a munkában technikai váltásokat hoznak (kaszák, kapák, vasekék, réztég- lázók, később szenes vasalók, vasedények, üstök, bográcsok stb.) A kovácsmesterek általában a tárgyak művészi megformálásában alkalmazták a kivágás, csavarás, tűrés, árkolás, szegecselés, pecsételés, pontozás, mélyítés, vésés, gravírozás technikáját. Különösen szerszámok fejét (bárd, fejsze) látták el díszítéssel, egyrészt tulajdonjelként, másrészt mesterjelként. Mesterjelként névjellel is találkozunk. A magyar kovácsmunkák közül igen változatos formákat az ablakokra készített kovácsolt vasrácsok, ajtó- és kapupántok, sarkak, zárak, lakatok mutatnak. A régi tárgyak kiszorulásával ezek a díszítési módok más tárgyféleségekre vándoroltak át, a később használatba és divatba jött díszmű kovács tárgyakon, vaskereszteken és vaskapukon. Összegzésképpen elmondhatjuk, hogy a kovácsmesterség kialakulása, fejlődése szorosan összefonódik a gazdaság-, a technika, sőt a hadi technika, általában az ipar fejlődésével és 38 ÁBRÁM 1998. 217
