Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Néprajz - Sándor-Zsigmond Ibolya: Szakma- és mesterségtanulás a 19. század végén. A székelykeresztúri kereskedelmi és iparos tanonciskola
SZAKMA ÉS MESTERSÉGTANULÁS A 19. SZÁZAD VÉGÉN... ■ Összegzés Az áttekintett időszakban, a 19. század utolsó negyedében Székelykeresztúron több iskola működött. Az öt osztályos unitárius gimnázium, tanítóképzőintézet, községi leányiskola mellett a kereskedelmi és iparostanonc iskola is nagyban hozzájárult ahhoz, hogy Székelykeresztúr város oktatási intézményei a korszak kívánalmainak megfelelően minden tanulási igényt kielégítsenek. A tanonciskola 1884-es létesítésével egyidőben a szakma és mesterségtanulás túlnőtt a céhes hagyományokat és merev szabályokat magukban őrző ipartársulati kereteken. A tanoncképzés intézményesített, ellenőrzött és felügyelt formában zajlott nemcsak az ipartársulatok és ipartestületek részéről, de a közoktatásügy is maga alá vonta, meghatározta, szabályozta és segélyezte ennek működését. Ebben az iskolában olyan inasok tanultak, akik a szakmát iparos mestereknél tanoncszerződéses alapon tanulták, azaz elméleti tárgyakat és a szakmákhoz kapcsolódó egyéb ismereteket a délutáni tanórákon sajátították el. Az iskola sosem rendelkezett önálló tanári testülettel, óraadó tanárok és mesterek tanítottak itt, olyanok, akik a délelőtti főállásaik mellett a délutáni tanítást önkéntesen végezték nagyon kevés fizetésért. Az iskola földrajzi vonzásköre kiterjedt volt, sok helyről, különböző korú, és képességű fiatal jött ide szakmát tanulni, mégis az iskola elsősorban a helyi és környékbeli iparos utánpótlást biztosította. A választott mesterségek - bár évről évre változott az egyes szakmák iránti érdeklődés - csupán néhány alapvető ágazatra korlátozódtak. A több évszázados hagyományt még a 20. században is tartották, legtöbben még a jólmenő ipar mellett is folytatták a mezőgazdasági tevékenységet. Ez a kettősség életmódjukra, gazdasági és társadalmi helyzetükre egyaránt befolyással bírt. Gyáripar, amely tömegesebb munkaerőt, szakképesítetlen munkásokat alkalmazott volna, egyáltalán nem létezett, az első számottevőbb üzem, a lengyár, 1901-ben alakult. A helybelieknek, ha valamilyen mesterséget akartak gyakorolni, képesítést kellett szerezni. Ehhez együttesen jó keretet biztosított a tanonciskola és a hagyományokat még a 20. század derekán is szívósan tartó inas-mester tanviszony. Az iskola megszűnésekor két fizetett alkalmazottja volt: egy titkár és egy takarító. Az utolsó években 1948-49-ben 64 tanulója volt a négy évfolyamon, 1949-50-ben csak 26 a II. és III. évfolyamon, 1951-ben pedig 16 tanuló végzett az iskolában, ezt követően, 1951-ben pedig megszűnt és levéltárát elszállították. A Székelykeresztúri Vegyes Kereskedő és Iparos Tanonciskola működésének teljes időrendi áttekintését, történetének megírását a levéltári források hozzáférhetősége lehetővé teszi. Irodalom IpKJ 1906 KOZMA 1879 MKI 1909 RÁTH 1899 SPALLER 1902 SZTERÉNYI 1897 Ipari tevékenység a Székelyföldön. A Marosvásárhelyi Iparkamara jelentése a Kereskedelemügyi m.kir.Ministerhez 2017/1906 sz., Marosvásárhely. Kozma Ferencz, A Székelyföld közgazdasági és közmívelődési állapota, A Székely Mívelődési és Közgazdasági Egylet kiadása, Budapest. Iparosképzés és iparfejlesztés a Székelyföldön. Kiadja a marosvásárhelyi kereskedelmi és iparkamara, Marosvásárhely. Ráth Károly, Országos Iparos-gyűlések 1872-1899, a Hazai Ipartestületek Központi Bizottságának kiadása, Budapest. Spalier József, Az iparostanoncok neveléséről, 195-198, IN Magyar Iparoktatás VII., Budapest. Szterényi József, Az iparoktatás Mag)’arországon, Pesti Könyvnyomda Részvény-Társaság, Budapest. 459
