Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Néprajz - Farkas Irén: Eleink régi ivóedénye: a fakulacs vagy csutora, a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében
ELEINK RÉGI IVÓEDÉNYE: A FAKULACS VAGY CSUTORA... faragó bérese, akinek munkája jobbágyőseitől alig különbözött. A szívósabbja túlélte még a 19- századot is - mint a teknővájó faszerszámkészítő - és még a 20. század is rávirradt, mint a bakonybeliekre. Közülük a cigányárkiak még a 30-as években is sokféle csutorát, fatálat, kanalat, mozsarat, sodrófát faragtak, meg jó ízes pipákat. A többiek inkább gazdasági eszközöket: talicskát, lapátot, gereblyét, favellát. ” Ennek a gondolatmenetnek folytatásaként említjük meg, hogy az 1750-es összeírás Csíkszékben nagyon sok helységben említ faművest, fafaragót, faber lignariust.1 1750-ben17 18 Udvarhelyszéken, a hegyaljai falvak majdnem egésze (szabadok, jobbágyok, zsellérek) faedényké- szítéssel foglalkozott, Székelyszentléleken 26, Kecsetkisfaludban 20, Szentmihályon 7, Kobátfalván 9, Bogárfalván szintén 9, Farkaslakán 15, de Háromszéken is, Magyarhermányban, 19 mester dolgozik.1^ Az is igaz, hogy a gazdálkodó háziiparosok gyakran nem tekintik magukat mesterembereknek. Ezt bizonyítja az 1785-86-os összeírás20jobbágyvallomásai. „Ami eszközökkel e helységben élni szoktanak, azok mestereit egymás között könnyen feltalálhatjuk, úgymint paraszt munkákhoz valókat." 1820-ban is még így vallanak Kászonújfaluban: „Mesterség, a gazdasághoz megkívántató eszkezek [!] megkészítésében közönséges, s egyéb nincsen. ”21 A 19. század végén kevesebben, de még majd minden faluban dolgozik „faber lignarius”22 23 24 Csíkmadéfalván, Csíkcsicsón, Csíkdelnén, Csíkszépvizen, Csíkszentmihályon, Csíkszentkirályon és másutt is. Csíkmadarason 1899-ben a rom. kát. népiskola matriculájába bejegyzik Ádáni Jánost, mint faedénykészítőt, 1900-ban faesztergályosként, 1901-ben fakanálvájó és orsócsinálóként. E példával csak azt szerettük volna alátámasztani, hogy a megélhetés, a továbbélés és a piac követelményei abban az időben is a mestert termékváltásra késztette. Visszatérve dolgozatunk elején felvetett állításra, miszerint minden területen és társadalmi réteg használatában a kulacs viseleti darabnak számított, stílusban, ornamentikájában, társadalmi rétegződés szerint is differenciálódott, státuszszimbólummá is vált. A szegénynek az egyszerű, dísz nélküli, legfeljebb névjegyes kulacsra, madzagkötőre tellett, a gazdagnak cifrára, díszesre, bőrdíszűre is jutott. A gazdagabb paraszti rétegek, háziiparosok szintén az úri rend szokását, viseletét utánozták. A parasztság anyagi és társadalmi helyzetének javulásával, főként a jobbágyfelszabadítás után, mint a tárgyalkotó népművészet bármely más ágában, e tárgyféleség esetében is, beszélhetünk a díszítés hangsúlyosabbá válásáról. A szegény rétegek körében is elterjedt, gyakoribbá vált a cifra, a díszes. Az egyszerű, geometrikus ornamentika mellett a gazdag, naturális stílusú, festett florális mintakincs is megjelent, akárcsak más hasonló díszítésű népművészeti tárgyak esetében, így festett bútorokon, ajándéktárgyakon. A cifra kulacsok ornamentikája egymás mellett, több díszítési technikát alkalmazott, az esztergával vésett, az ecsettel festett, a cifrázott bőrrel való díszítést, gyakran egyetlen tárgyon mindhárom mód és stílus ötvöződik. Debrecenben a kulacsot szőrös csikóbőrrel vonták be. A csikóbőrös kulacsot Csokonai tette híressé, főként tartalmát dicsérve. A népköltészetben a bordalok, a tréfás-frivol találókérdések tárgya lctt.2-^ Ilyen többversszakos költemény, az „A, a, a, éljen a nagy csutora”2^ A csikóbőrös debreceni kulacsokat gazdagon díszített szíjazattál, kulacsrózsával díszítették, de ezek alkalmazása az egyszerűbb, a vésett és festett kulacsokon is gyakoriak. A bőrdísz legszebb darabja a kulacs közepén elhelyezkedő kulacsrózsa, ami lehetett egyszerűbb, egyrétegű vagy gazdagon díszített, többrétegű. A bőrrózsa díszítési módja általában a szélén cakkozás, csipkézés, vagy préselt motívum. A legkedveltebb motívumok a szív, lóhere, tulipán, csillag, esőcsepp, körsorok, rovátkolások, kockázás. Olykor, mint a múzeumi darabokon láthatjuk, a kétfejű sas is. Színezéssel is díszítettek, piros, fehér, vagy nemzeti színben. A gazdagabb díszű debreceni kulacsokat más módon is ékesítették, festéssel, fonással, szironyo- zással, sallangokkal látták el, és nemegyszer rézgombokkal, rézkarikákkal is.25 A keresztpántokat ritkábban, a vállszíjat festéssel, más színnel való szegéssel díszítették. Ez utóbbiak főként a lakodalmi kulacsokon fordul elő. Ugyanitt kell megemlítenünk azt a tényt is, hogy az ünnepi, 17 FARKAS 2006. 18 MOL, F. 50. Az 1750-es adóügyi összeírás 62/319 MOL, F. 50. Az 1750-es adóügyi összeírás 63/3. 20 MOL, F. 51. Az 1785-86-os összeírás. Csíkcsomortány. 21 Cyráki-féle 1820-as összeírás. Szerk. TAKÁCS 2002,181. 22 CsNLvt. F47. 415, 364, 399, 351,576. 23 MARKOS, 1987. 24 ERDÉLYI 1846. 25 GYÍMESI 1998. 433
