Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)

Néprajz - Farkas Irén: Eleink régi ivóedénye: a fakulacs vagy csutora, a Csíki Székely Múzeum gyűjteményében

FARKAS IRÉN

díszes kulacsoknak egy asztali (asztali edény) típusa is kialakult, erre mutat a tárgy kerek talppal való ellátása, így az asztalon sokkal stabilabban állt meg.

Néhány szót a kulacsok űrtartalmáról is szólnunk kell. A kulacsok űrtartalma a nagyságuk szerint változó, általában 5-8 liter között váltakozik. Az Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár szerint azonban a fakulacs az erdélyi kupával azonosítható, mely maga nemében az erdélyi ejtellel azonos űrmérték-egység és kb. 1,41, illetve 1,5 liter.26 Horváth József írásában szintén azt bizonyítja27, hogy a fakulacs, azaz a csutora űrmérték-egységként is szolgált, akárcsak az erdélyi kupa: „egy csutora bort méretett”.

Dolgozatunkban bemutatott kulacsok nagy részének esetében, még a származási helyét sem jelölték a leltárban. Készítési helyükről jelenlegi adataink alapján, még bizonyosabbat nem tudunk. Feltételezhető, hogy az erdélyi kupáscéhek, hasonlóan a magyarországi céhekhez, vásárokon adták el termékeiket, s az ők kezük nyomán vándorolhatott át a népi mesterek keze alá, s vált a forma és a művészi megoldás mintegy „szabvánnyá”. Feltételezhető, hogy a helyi mesterek keze alól kikerülhetett egyszerűbb díszű kulacs, melyek vésete, ornamentikája a helyi jelleghez igazodott. Úgyszintén, a helyi szíjgyártók is készíthettek rá bőrdíszeket. De az is bizonyos, hogy a cifrább darabokat vásárokon vették. Ez a feltevés igazolódik abból a példából, hogy a viszonylag egymástól távol eső vidékekről származó tárgyakon azonos vagy nagyon hasonló díszítés jelentkezik: ilyen a Csíki Székely Múzeum néhány kulacsának és a homoródszentpáli helyi gyűjteményben28levő, 1856-ból való kulacs festett mintakincse is. Sajnos ennél pontosabban, egyelőre, nem tudjuk megállapítani készítési helyüket, központjaikat.

Mindazonáltal, szükségesnek tartottuk, hogy a 19- század végén általánosan kiveszett, de még vidékenként továbbélő mesterség késztermékét, az eleink által naponta használt fa ivóedényt, a díszes kulacsokat bemutassuk. Csíkban ezek a népművészeti remekek későbbi korokig megőrződtek, és a múzeumi munkatársak gyűjtése nyomán még a 20. század második felében begyűjt- hetőek voltak. Végezetül hadd idézzük az említett bordalt, mintegy illusztrálva, hogyan is mulattak vele eleink.

Az „A,a.a., éljen a nagy csutora”kezdetű bordal:

A, a, a,

I, i, i,

U, ú, ú,

Éljen a nagy csutora,

Meg kell szépen ölelni,

Megvidul a szomorú,

Szomjas torok tutora,

A szájhoz fölemelni,

Hogy ha ebből jót iszik,

Ki ne fogyjon a bora.

És belőle jót inni.

Próbálják, kik nem hiszik,

A, a, a,

I. i, i,

Ú, ú, ú,

Éljen a nagy csutora.

Meg kell szépen ölelni.

Megvidul a szomorú.

E, e, e,

Ó, ó, ó,

Ő,ő,ő,

Adjuk egymás kezibe,

Igyék kend csak, ugyan jó;

Hatalmas egy orvos ő.

Hadd folyjon ki ízibe,

Szépen adja, nem mohó,

Epedség- s fáradságban,

A mi szorult közibe.

Mint kívánja sok bohó.

Szegénység- s adósságban,

E e e

Ó, ó, ó,

Ő, ő, ő,

Adjuk egymás kezibe.

Igyék kend csak, ugyan jó.

Hatalmas egy orvos ő.

Ű, ű, ű

Légy már hosszú életű, Drága kedves csutora! Sokféle baj doktora.

Ű,ű,ű,

Légy már hosszú életű.

26 EMSzT. Ill.kötet, 724.

27 MN.III. k.

28 1980-as években még leltárban szereplő.

434