Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)

Néprajz - Balázs Lajos: A nemiség kultúrájának, üzleti vonatkozásainak, nyomorának és tragikomédiájának példázatai a hazai politikai fordulat előtti és utáni évek paraszti társadalmából

asszonyok, vállalkozó „bátor asszonyok, asszonytárs”, ritkábban anya, vagy fordítva, a leánya közreműködésével, vagy mások tanácsa szerint egyénileg. Az eszközök és módszerek tipologizá- lásával azok változatosságát, sokaságát, a készítők és fogyasztók leleményességét, naivitását, okta­lan vakmerőségét érzékeltettem könyveimben.4 Szörnyülködni, borzongani és ítélkezni lehet az eszközök olykor kegyetlen, az anya egészségére ártalmas, életére végzetes kimenetel okán. A továbbiakban a nemi élet és nemi kultúra néhány olyan gyakorlatát érintem, amelyek a fogamzással, magzattal, illetve magzateltevéssel összefüggő közösülésekkel, nemi élettel, prakti­kákkal kapcsolatosak, és piaci, azaz üzleti vetületei vannak. A fogamzás elleni védekezésnek „sok módja van”, mondja egyik adatközlőm. „ Vót itt egy bábasszony, s panaszkodtam neki, hogy milyen egymás után jött nekem a két gyermek. S azt mondja, »0, Zs., hát az könnyű dolog elrendezni« - akkor vót az a milliós világ a háború után -, s azt mondja, 1 millióért megmondja. Jaj, mondom, hát 1 milliót adjak? Ugye, a pénz es szűkön vót. Na, de megadtam. S azt mondja ez az öregasszon, »sok módja van. Az egyik: Taroson 10-12 drb. kimosott fehér rongyot, shippermangába márcsa meg, s azt az ujjára csavarja rea, s gyorsan közösülés után, így, amennyire felér, asszongya, így törülje meg, körbe, s még eccers még eccer. Három ruhát mocskoljon el, me úgy megbámul az a ruhadarab. Aztán kell mosni s vasalni rendesen«. Én meg es csináltam, s biza jó vót. S akkor azután megint azt mondja, hogy »van kősó, fehér, az a tiszta, amin át lehet látni. S törjön le belőle 10-12 szemet, s azt reszelővei ügyesen reszelje meg, mossa meg szappanos vízbe, hogy gombolyodjanak, mint a gyöngy. Sazt, amikorfeküsznek le, maga tudja, hogy a férje milyen időközbe próbálkozik, tegye fel magának, s semmi baja nem lesz, aszongya. S mikor a férje végez, azt az energiát (ti. spermát) úgy esszeviszi, hogy reggelre szépen, mint a fátyol, így kijő a női szervezetből. Fogja meg, aszongya, s hújza le, s mossa ki magát, vegyen mosatót«. Aztán tanyított újra még egyre. Hogy vegyek ilyen finom szagú vazelint, tubusba, s égessem meg a timsót úgy, hogy fehér legyen, s aztjól meg kell törni, hogy por legyen belőle. S avval a vazelinval essze kell vegyíteni, kicsi golyókat csinálni belőle. S akkor még beléforgatni abba a timsóba, a timsó lisztbe, s le kell tenni egy tiszta papírra vagy ruhára, s ott keményedjen meg. S amikor jő az idő, hogy na, kell lefeküdni, vagy magánál es hordozhassa egy dobozba, s na, amikor követeli, dugja fel, s ne féljen semmit. Ugyanúgy azthojzale, az energiát, a férfiét, mint amit az előbb mondtam. Olyan hártyaszerűleg, úgy lejön. Ez es bévált. ” (N. 66) Néhány szót a védekezés forradalmáról és komikumáról. 1989 előtt, az abortusz törvény következményeitől való félelmükben, utána pedig a korábbi beidegződéseknek köszönhetően, a fogamzást megelőző más, modern módszerekről érdeklődve szintén nagyfokú visszafogottságot, ködösítést, szemérmességet tapasztaltam. A személyes tapasz­talat másra vetült át, az egyéni tudás hallomásos tudássá redukálódott, függetlenül kortól, nemtől. Az idősebbek szégyenérzéssel és megvetéssel beszélnek mind a mechanikus, mind a gyógyszeres védekező eszközökről, a középkorúak többsége úgymond csak hallott róluk, de senki nem használta, nem látta. A helyzet hasonlít a tévé közvetítette szexfilmek nézéséhez. Noha a valóság most is ennek ellenkezője volt. A parasztember új helyzetbe került: egyfelől élni akart a modern védekező eszközök nyújtotta lehetőséggel és a vele járó viszonylagos szabadsággal, másfelől félt is intim dolgainak másfajta nyilvánosság elé való kerülésétől, bizalmatlan is volt, gátlásokkal küzdött a különböző megelőző eszközök és óvszerek használatát, beszerzését illetően. Az ezekre való átállás és használatuk begyakorlása talán felért/felérhetett egy kisebb rendszerváltással. Kérdéseim, hogy mostanság, amióta ez a modern világ lett, milyen módszereket, eszközöket használnak a falusi férfiak és nők a teherbe esés ellen? Hogyan nevezik ezeket? Mióta használják? Honnan szerezték be a Ceauşescu idejében? Ki hozta és mennyiért? Ha valakinek szüksége volt ilyesmire, kinek szólott? - összetett kérdéssor, a feketézés üzleti világába nyújt betekintést. ________________________A NEMISÉG KULTÚRÁJÁNAK, ÜZLETI VONATKOZÁSAINAK... 4 Bővebben BALÁZS 1999,115-157; 2009,489-516. 381

Next

/
Thumbnails
Contents