Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)

Történelem - Rokaly József: Dr. Jakab Antal kötődése a gyergyószentmiklósi gimnáziumhoz

vezető... 1. Elnök üdvözli a megjelenteket és a gyűlést megnyitja. Kifejezi, hogy’ az egyházközség helyzetét, m inden romlását felmérte, a tapasztaltakról óhajt beszámolni és a teendőkhöz az egyháztanács segítségét kéri. (...) 4. Elnöklő h. plébános ismerteti az iskolák helyzetét. Városba érkezése óta sikerült megnyitnia a felszegi felekezeti iskolát 2 taner-ővel. Szerencséje az iskolá­nak, hogy Nagy Miklós iskolaszolga a felszereléseket megőrizte. Igen nagy: öröm az is, hogy a zárdái nővérek megérkeztek és az ifjúság nevelését ismét kezükbe vették. Sőt működésüket az árvaházban és kórházban is megkezdették. További feladat lenne az alszegi felekezeti iskola megnyitása. Akadálya, hogy ott zsúfolták össze az állami iskola bútorait. Az iskola felszerelése majdnem egészen hiányzik, és a gyermekeket is legfennebb az állami iskolából lehetne szerezni. (Határozat: Az egyháztanács szükségesnek látja, hogy fokozatosan a katolikus iskolák megnyíl­janak.). 5. Az eszközölt javításokról beszámoló: Elnök bejelenti, hogy a felszegi iskola gránát által megsérült fedélzetét és 43 hiányzó ablakszemeit megcsináltatta. Sürgős javításokat eszkö­zölt továbbá a plébánia és a templom ablakain, zárain. Mivel ezek fedezésére más lehetőséget nem talált, a püspöki hatóságtól szerzett kamatmentes kölcsönt. (Határozat: A gyűlés az elvég­zett munkákat szintén sürgősöknek minősíti és az intézkedéseket helyben hagyja). 6. A «Koro- na»-szálló és Kopaczféle házróljelentés... ”26 Az 1945. március 11-én tartott egyháztanács-gyűlést már a „Fogarassy - Leányképző” intézet termében tartották, de iskolaszervezési szempontból nem tartalmaz feljegyzéseket.27 A következő jegyzőkönyv már sokkal fontosabb adatokat tartalmaz e tanulmány tárgyköréhez kötődően: „Jegyzőkönyv. Felvettük Gyergyószentmiklóson az egyháztanács rendes gyűlésén a zárda épületi, elemi osztálya termében 1945. június hó 17-én d. u. l/21-kor. Jelen vannak: ftdő. Dr. Jakab Antal h. plébános főesperesi megbízott, tdő. Juhász Antal s-lelkész, Madaras Balázs egyházgondnok... Elnöklő h. plébános főesperesi megbízott sajnálattal jelenti be, hogy hosszú idő óta nem tudott egyháztanács-gyűlést összehívni, egyrészt azért, mivel a kerület papságának személyes ügyeit kellett intéznie a hatóságok felé, másrészt az egyházközség rendbehozása minden idejét lefoglalta. Annál nagyobb örömmel üdvözli a szép számban megjelent egyházta- nács-tagokat, különösen azokat, akik a menekülés számkivetéséből hazatértek, és kéri őket arra, hogy> ezzel az ügybuzgósággal és egyházias érzéssel álljanak az egyházközség érdekében munkába ebben a nehéz időben, mint a múltban tették, hiszen a nehéz idők műidig egész embereket kívánnak, s hiszi, hogy ez meg is lesz, s az eredmény sem marad el. Üdvözli Juhász Antal s-lelkészt is és a jegyzőkönyv vezetésével bízza meg. (,..)”28 Most vizsgáljuk meg közelebbről azt az alapgondolatát, melyben a fenti egyháztanács-gyűlés összehívására 1945. június 174g nem volt idő. Valóban, dr . Jakab Antal h. plébános főesperesi megbízottnak úgyszólván a romokból kellett igen rövid idő alatt rendbehoznia az egyházközséget, és a kerület papságának személyes ügyeit kellett intéznie a hatóságok felé. Mindkettő emberfeletti munka, a szó szoros értelmében, olyan rövid idő alatt. Lejött ugyanis a Nagyon Tisztelendő Espereskerületi Tanfelügyelői Hivatalnak (Gyergyóújfalu) Sándor sk püspöki általános helytartó 5097/1945-ös számú rendelete: „Elemi népiskoláink helyzetének pontos felvétele végett szíves­kedjék jelentést tenni kerülete összes róm. kát. elemi iskoláiról. A jelentésben külön az egyes iskoláknál a következőkre kell kiterjeszkedni: 1. Az iskola épületének és felszerelésének állapota, esetleges háborús károk. 2. Megnyílt-e és mikor, hány növendékkel, hány tanerővel (személy szerint kikkel) az iskola? 3- Okozott-e nehézséget hitvallásos jellegének megtartása? 4. Megkap­ták-e a tanerők és honnan a fizetésüket? 5. Milyen az egyházközség, politikai község s általában a hatóságok magatartása iskoláinkkal szemben? 6: Egyéb észrevételek, nehézségek. (...) Kolozs­vár, 1945. március hó 5-én. ”29 Gyergyószentmiklóson továbbították március 22-én. Erre a felszó­lításra Gyergyószentmiklós római katolikus plébánia hivataltól Dr.Jakab Antal egy 2 oldalas gépelt jelentést állított össze az alábbi bevezető szöveggel: „Római katolikus plébánia hivataltól - Gyergyószentmiklós. Szám: 173-1945. Nagy tiszt elendő Esperes -Tanfelügyelő Úr! Tiszteletteljes hivatkozással a Püspöki Helytartóság 5097-1945- számú leiratára, valamint Nagytisztelendő- séged f. évi március hó 22-én kelt iratára, a gyergyószentmiklósi római katolikus hitvallásos ______________________________________________________PR. JAKAB ANTAL KÖTŐDÉSE... 26 GyFLvtGyGylvt, GyPIébLvt, EGYHÁZTANÁCSGYŰLÉSI..., 16-18. 27 GyFLvtGyGylvt, GyPIébLvt, EGYHÁZTANÁCSGYŰLÉSI..., számozatlanul. 28 GyFLvtGyGylvt, GyPIébLvt, EGYHÁZTANÁCSGYŰLÉSI..., számozatlanul. 29 GyFLvtGyGylvt, GyPIébLvt, EGYHÁZTANÁCSGYŰLÉSI..., 173/1845. sz.

Next

/
Thumbnails
Contents