Kelemen Imola (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 6. (Csíkszereda, 2010)
Történelem - Pál-Antal Sándor: Csíkszereda a 18. század elején
Iítások felől rendelkezett, a szék a várost egy lovas és egy gyalog katona kiállítására kötelezte. A város csak egy gyalogot vállalt, azt is pénzbeli megváltással. A felkínált pénzt a szék nem fogadta el, amiért a város folyamodványára a Főkormányszék 1742. augusztus 27-i leiratában utasította a város ajánlatának elfogadására.15 Erre vonatkozóan a felsőbbség az 1742. május 314 rendelettel előre megszabta volt, hogy a taxás városok vagy katonát állítanak, vagy pénzt adnak. Ezt a rendelkezést a szék, akarata ellenére, kénytelen volt tudomásul venni és betartani. _________________________________________________CSÍKSZEREDA A 18. SZÁZAD ELEJÉN ■ Gazdaság, foglalkozások Annak ellenére, hogy előnyös földrajzi fekvésű, és évszázadokon keresztül Csík-, Gyergyó- és Kászonszék egyedüli, jogilag városnak elismert települése volt, Csíkszereda csak részben tudta betölteni egy város gazdasági és kereskedelmi funkcióját. A kibontakozás elhúzódásának oka a vidék gazdasági életének elmaradottságában és a súlyos háborús és természeti csapások következményeiben keresendő. A Gyergyói-medencében a kereskedelmi központ szerepét Gyergyószent- miklós látta el, ahol egy erős örmény kereskedő és kézműves közösség is élt. De ez a település, annak ellenére, hogy élénkebb gazdasági és kereskedelmi életet folytatott, mint Csíkszereda, nem volt elismert város.16 A városi ipar fejlődése számára Csíkszereda kis kiterjedése nem lehetett komoly akadály, mert attól még kedvező konjunktúra esetén kézműipari és kereskedelmi központtá válhatott volna. Bizonyíték erre Kézdivásárhely, amely ugyancsak más település határán alakult, és kevés határral rendelkezett, mégis a Székelyföld egyik legfontosabb kereskedelmi központja lett. A 17. század közepén, a kézműipari tevékenység fellendülése terén biztató jelek is mutatkoztak, hiszen 1649- ben létrejött az első kézműipari egyesület, a csizmadiacéh. Sajnos, szakember hiány miatt a céh életképtelennek bizonyult, nem tudta kielégíteni a környék szükségletét, kénytelen volt beengedni más városokbeli lábbelit készítők termékeit, és mivel nem volt képes lépést tartani a versenytársakkal, feloszlott. Az l66l-es török-tatár dúlás során a város nemcsak feldúlás és kirabolás áldozata, hanem a tűz martaléka is lett.17 Ez a veszteség több évtizedre visszavetette a pislákoló városi életet, hogy az még a 18. század elején sem volt képes lényeges fejlődésre. Számottevő ipara nem is alakult ki. A források is csak egy-egy kézművest említenek alkalomadtán. Egy szűcsről és egy gombkötőről tesznek említést az 1713- évi összeírásban. De ezek sem a kézműves munkából biztosították megélhetésüket, hanem földműveléssel. 1733-ban, kiegészítő tevékenységként, egy személy kereskedéssel, egy másik meg csizmakészítéssel foglalkozott. A fennebb már említett, valószínűleg 1722 eleji folyamodványban Csíkszék többek között azt is kéri a Főkormányszéktől, hogy a városba mesterembereket telepítsenek és az oda települt széki alattvalókat visszaküldjék származáshelyükre.18 Az 1722. március 27-i felirat-kiegészítésükben újból szorgalmazzák a székből származó városlakók kiadását, és helyükbe mesteremberek telepítését. „ Úgy látjuk, hogy ezen város lakóssinak székünkbe reductiójokról (visszahozásáról) való kívánságunk, és azon szeredai fundusoknak (telkeknek) mester emberekkel való megültetése iránt kimaradott volna punctumunk. (kérésünknek ezen pontja), mely az Méltóságos Statusok (országgyűlési „karok”) előtt is promotiora (elfogadásra) helyesnek íHitetett, mert ugyanis nem sért igazságot, ha az széknek az őfugitivus (elszökött) emberei visszaadattatnának, és mesteremberekkel telepíttetnék meg fundussa (alapja, telke) azon mezővárosnak; mivelhogy az mikoron azon fundus excindáltatott (az a telek kiszakíttatott) volt is az széki határiból, az volt 15 CSÍKSZÉK, VII/41 ,sz. 16 Gyergyószentmiklós, habár a korabeli forrásokban gyakran „oppidum”, vagyis mezővárosként szerepel, jogi szempontból vásártartási joggal felruházott falu volt. Városi rangot csak 1906-ban kapott. 17 1661 októberében Csengizade Ali temesvári pasa a Kemény János pártján álló csíkiak ellen büntető expedíciót vezetett. Török-tatár csapatai feldúlták, kirabolták és felégették az egész széket. Ennek az akciónak lett az áldozata a város is, 1661. október 21-én ugyanis, kirablása után a tűz martaléka lett „Miután felgyújtottuk a várost - írta Evlia Cselebi török utazó-krónikás, aki elkísérte az expedíciós csapatokat - és mivel nagyon erős északi szélfújt, a lángok elérték a várat is, és annak több része tüzet fogott, a tűz pedig hajnalig tartott. ” Lásd: CĂLĂTORI STRĂINI..., 592. 18 CSÍKSZÉK, 11/42.sz. 293
