Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Néprajz, muzeológia, természettudományok (Csíkszereda, 2009)
Néprajz - Salló Szilárd: A Csíki Székely Múzeum pásztorbotjainak mintakincse
A Csíki Székely Múzeum pásztorbotjainak mintakincse A pásztorok a magyar paraszttársadalomnak sajátos rétegét alkotják, életmódjuk által különülnek el a parasztságtól. A magyarságon belül különbségek mutathatók ki egyes vidékek pásztorai között. A tanulmány témáját is érintő székelyföldi pásztorkodás, a dunántúlihoz vagy alföldihez viszonyítva másnemű. A Székelyföldön a gazdának kalangyáit kell védenie az azok között legeltetők, bitangolók kártétele ellen, a betyárokkal nincsen baja. A Székelyföldön alakul ki a szer-őrzés, amikor a falu nem kaphat pásztort, s így tíz nemesnek össze kell állni.3 A Csíkmadarason végzett terepmunka során a pásztorkodásnak néhány olyan aspektusára terjedt ki a figyelmem, mint a legelők elhelyezkedése, az őrzött áhatfajok kérdése, a pásztorkodási szezon, a tejhaszonvételi formák, a pásztor fizetsége, valamint a pásztorkodás, mint öröklődő, családi foglalkozás. A már fent, név szerint is említett, pásztorkodással foglalkozó/foglalko- zott személyek a tavasztól őszig legelőn tartózkodó, csíkmadarasi juhnyáj, illetve marhacsorda őrzésében vállaltak szerepet. Elmondásuk szerint nagy részben a Hargita hegység legelőin, a Csíki-havasokhoz tartozó Naskalaton, illetve Kokojzavészben (Göröcsfalva), Háromkúton, és Kicsikúton pásztor- kodtak. Az egy-egy falura jutó két-három nyáj, csorda őrzését a csíki falvakból kikerülő pásztorok végezték, nem volt szükség idegenből jött pásztorok munkájára. A pásztorkodás tavasztól egészen késő őszig tartott. A juhnyájat, illetve marhacsordát április végén, május elején hajtották ki a legelőkre, és egész nyáron kint tartózkodtak velük. A behajtás ideje a marhák esetében Szent Mihály, vagy ha tovább tartózkodtak kint, akkor Szent Márton napja volt, a juhokkal gyakran Katalin napjáig is kint tartózkodtak, egészen az első hó leeséséig, csak azután hajtották be azokat a faluba. A szezon ideje alatta a pásztorok feladata volt a tejhaszonvételi formáknak a megszervezése. A juhot őrző pásztorok maguk fejték a nyájat, a tejből, pedig sajtot, túrót, illetve ordát készítettek. A csíkmadarasi nyájat őrző pásztorok elmondásuk szerint az esztenán folytatták ezt a tevékenységet, és a juhok darabszáma szerint szolgáltatták ki az elkészített termékeket. Az egyik adatközlő, Fazakas Árpád elmondása szerint a hatvanas évek elején, amikor a falu Felszeg nevű részének volt a bácsa, nyolc kilogramm sajtot, egy kilogramm túrót, illetve egy kilogramm ordát szolgáltatott minden jószág után a gazdáknak. A kollektív ideje alatt ez a szám megnőtt, ugyanis 12-13 kilogramm sajt is jutott egy-egy jószág után. 3 HERMAN OTTÓ: Halászélet, pásztorkodás. Válogatott néprajzi tanulmányok. Gondolat, Budapest, 1980. 336-337. 61
