Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Néprajz, muzeológia, természettudományok (Csíkszereda, 2009)
Szemle - Botár István: Recenzió: Helytörténet vagy fantasy? Néhány gondolat a csíkszentmihályi pálosok, türkök és vámszedők kapcsán
Recenzió: Helytörténet vagy fantasy? ugyanis felénk a 15-16. századtól terjedtek el. A csíksomlyói templom 11. századi keltezését, mint az itteni ásatást vezető régész nem tudom megerősíteni, bár az nagyon valószínűnek tűnik, hogy a 12. században állt már kőtemplom Csobotfalva felett. Amúgy Csík és általában Székelyföld 11-12. századi lakottságát a régészeti leletek elég egyértelműen jelzik, bár ennek a kettős honfoglalás elméletéhez az égvilágon semmi köze nincs. A székely kiváltságokról szólva azt hangsúlyozza a szerző, hogy Csíkban nem érvényesült a királyi jog, de az idézett 1324-es oklevél éppen arról szól, hogy a király egy gazdátlanul maradt, és a koronára háramló magánbirtokot eladományozott. Az más kérdés, hogy ebben a szándékában a csíkiak megakadályozták, de az egykor itt is létező vármegyék és magánbirtokok létére a közeli Fehér-megyei enklávék egyértelműen utalnak. A falu településtörténete kapcsán azonban ennél érdekesebb megállapításokkal is találkozunk. A népvándorlás kori lakottság kapcsán avarokról és szlávokról esik szó. A sorokból az derül ki, hogy e két nép tájainkon is együtt lakott és örökített ránk helyneveket. Nagy kár, hogy egyik nép régészeti nyomait sem sikerült mindeddig kétséget kizáróan kimutatni Csíkban. Szórványos nyomok utalnak ugyan szláv településekre, akárcsak a helynevek. Nincs azonban egyetlen biztos avar, vagy szláv régészeti objektum sem, bár etnikai kérdések taglalásakor a leginkább a temetők igazíthatnának el, de ezek teljesen hiányoznak. Ezt a kérdést tehát egyelőre nyitottnak kell tekinteni, és csak bízni tudunk abban, hogy a nem túl távoli jövőben előkerülnek majd olyan lelőhelyek, leletek, ami alapján ezt a problémát tisztábban láthatjuk. Kevéssé valószínű, hogy a nagy, nyílt területekhez szokott avarok a hegyközi medencékben huzamosabb ideig megtelepedtek volna. Jellemző a szerző hozzáállására, hogy a forrásokból és régészetileg sem adatolt avar ősöket, teljesen bizonytalan türk (akik közül az onogurok mégis magyarok lennének?!) eredetű helynevekkel próbálja igazolni, majd egy avar-szláv együttélésre hivatkozva jórészt szláv helynevekkel pótolja ki az űrt. A meredek hipotézishez aztán fontos helyi emlékeket is igazít, hiszen a szláv (= avar) ősök szállását is megtalálni véli a környékbeli vermeknél (ami a vermek eredeti funkcióját illeti, a Bánya-patak, Vasfúvó helynevek eléggé valószínűvé teszik, hogy azok nyersanyag-lelőhelyek, magyarán felszíni fejtés nyomai). Nagy kár, hogy ehhez egyetlen régészeti lelet sem társul és a régészet sem tud arról, hogy a földbe mélyített házak évszázadokon át felismerhetőek lennének. Sőt. Ugyanitt találkozunk az érvek között VÁMSZER GÉZA elméletével a fokozatosan lehúzódó falvakról, bár ennek minden ismert középkori lelőhely ellene mond. Bármilyen tetszetős is a feltevés, és tisztelet reméltó VÁMSZER GÉZA munkássága, a középkori falvak régészetileg igazolt csírái mind a mai települések alatt-mellett találhatók. A falvak kirajzása, az 303
