Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Néprajz, muzeológia, természettudományok (Csíkszereda, 2009)
Néprajz - Bódán Zsolt: Az öngyilkossághoz kapcsolódó hiedelmek Gyimesközéplokon
Az öngyilkossághoz kapcsolódó hiedelmek Gyimesközéplokon bizonytalanság a vallásos ember számára feloldható az Istenbe vetett bizalomban: „aki Istenben bízik, annak nem kell félnie a haláltól”, és ehhez természetes módon kapcsolódik a túlvilági életbe vetett hit. Természetesen van különbség halál és halál között is. Szép halálnak számít elsődleges értelemben az, ha valaki hosszabb szenvedés nélkül, hirtelen hal meg. Ha lehet ilyet mondani, úgy talán még szebbnek tekinthető a halál, ha rövid betegeskedés után következik be, hogy a hozzátartozóknak is legyen lehetőségük készülni a végső búcsúra. Emellett még a halálra való magfelelő felkészülés is a szép halál fontos velejárójának tekinthető. Az embernek legyen lehetősége lezárni függőben lévő dolgait és élni a szentségekkel, gyónással, áldozással, hogy Istennel és emberrel egyaránt megbékülve mehessen a Mindenható elé. Mindez természetesen csak a meglett korú, idősebb emberekkel kapcsolatban állítható. Ha fiatal hal meg ilyen körülmények között, azt nem szépnek, sokkal inkább tragikusnak tekintik, hiszen az még élhetett volna. A néprajzi szakirodalomban a szép halál ellentétpárjaként szereplő csúf halál kifejezést a gyimesiek nem használják. Ha valaki csak hosszas ágyban fekvést követően, vagy csak nagy kínok árán tud meghalni, általában azt mondják: „hogy megszenvedett”, „megváltás volt neki a halál", „de nehéz halála volt”, „a Jóisten megszabadította”. Egyedül talán az önakasztásokkal kapcsolatban hangzik el, hogy „jaj, ennek milyen csúf halála volt”. Ez a megnyilatkozás a benne rejlő ítélet mellett konkrét a holttest megjelenésével kapcsolatos véleményalkotást is tartalmaz, hiszen az akasztottak kapcsán többen is megfogalmazták, hogy milyen irtózatos látvány, milyen csúf ahogy megváltozik az arca, esetleg kinn van a nyelve is. A szép halál ideáljához márpedig szép holttest is tartozik. Ugyanezen az alapon tekintik szörnyű halálnak a baleseteket is, különösen az olyanokat, ahol a test összeroncso- lódik, mintegy a fizikai szépségét elvesztve ezáltal. Különbséget találhatunk az egyes halálnemek megítélésében is. Természetesnek az idős korban, hosszas szenvedés nélkül, otthon családi környezetben bekövetkező un. szép halált tekintik. Bár a hozzátartozóknak ez is fájdalom, a közvetlenül nem érintettek csendes közönnyel, belenyugvással fogadják a hírt, hogy a közösség egy tagja végleg eltávozott, sőt azt is megjegyzik: „nagy idős volt, élt már eleget”. Ellenben ha egy fiatal hal meg, nem csak a hátramaradottak, de a tágabb közösség tagjai is megdöbbenéssel fogadják a hírt. „Jaj de kár, milyen fiatal volt, még élhetett volna”, kommentálják. Néhányan felháborodottan jegyzik meg: „Nem volt elég öreg, hogy vigyen el abból?”. A döbbenet még nagyobb akár fiatalabb, akár idősebb emberről van szó, ha a halál valamilyen szerencsétlenség, baleset, esetleg gyilkosság következménye. Az ilyen tragikus halálesetek az egész közösséget megbolygatják s a régebbi időkben számos népballada születését eredmé25
