Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Néprajz, muzeológia, természettudományok (Csíkszereda, 2009)
Néprajz - Bódán Zsolt: Az öngyilkossághoz kapcsolódó hiedelmek Gyimesközéplokon
Bódán Zsolt önkezével vet véget az életének. Ez látszólag szemben áll az öngyilkossághoz kapcsolódó hiedelmek sugallta képpel, azonban komoly pszichológiai jelentősége van kérdésünk szempontjából, amiről még a későbbiekben szó lesz. Mindenesetre ez a fatalisztikus szemléletmód, a világ ilyetén való determinisztikus szemlélete, mely megkérdőjelezi az ember szabad akaratát fontos jellemzője a gyimesi csángók hagyományos világképének. 2.2. Halál A halál és kultúra kapcsolatával, valamint a halálkép meghatározásával számos könyvében és tanulmányában foglakozó Kunt Ernő többször is hangsúlyozta, hogy „a múlandóság tudata mélyen áthatja a paraszti kultúrát, a paraszti közösségek tagjaiban mindig ébren van az emberi élet végességének tudata”:28 Más helyütt pedig a különböző kultúrák halálhoz való viszonyát osztályozva állapította meg, hogy míg vannak kultúrák, melyek tagadják vagy elutasítják a halált, illetve találhatunk példákat a halál megszokására valamint a halálvágyra is, addig a távol-keleti népekhez hasonlóan az európai, így a magyar parasztságnál is a halál elfogadása az általános.29 Gyimesközéplokon is él ez a szemléletmód, a halálnak az élet természetes velejárójaként való látása. „ Aki megszületik, annak meg is kell halnia. ” szokták mondani. Tankó Gyula, gyimesközéploki tanárember is, a gyimesi szokásvilágról írott könyvében, arra hívja fel a figyelmet, hogy a múlandóság tudata milyen mélyen él a helyiek tudatában s hogy ez kifejeződik mindennapi terveikhez kapcsolódóan is: „Egy idő után mindenki gondol a halálra. Kevés itt az olyan ember, aki ha valami tervéről beszél, ne tenné rögtön hozzá: »Ha az Isten megsegít«, »Ha élek, mert ahogy mondják ember tervez, Isten végez.«”.30 Ezzel is magyarázható, hogy a csángók általában nem félnek a haláltól. „Attól nincs mit félni, az eljő így is, úgy is. ”, mondják. A halál elkerülhetetlenségét szemlélteti az az egyik adatközlő által elmondott mondaszerű történet is, melyben az öregasszony ráveszi az érte jövő halált, hogy csak másnap vigye el, majd elbújik az óvodában, bízva abban, hogy a kisgyerekek között a halál nem talál rá, az azonban minden igyekezete ellenére mégis elviszi a következő napon. A félelem amennyiben megfogalmazódik, nem elsősorban a halál tényének, mint a halál kínjának, vagyis a velejáró szenvedésnek szól. Illetve annak a minden emberben eredendően meglévő bizonytalanságnak, ami az elmúlás tényével együtt jár, hiszen senki sem tudhatja biztosan, mi vár rá, mert „onnan még senki sem jött vissza”. A csángók szerint azonban ez a 28 Kiemelés tőlem: KUNT E. 1987. 27. 29 KUNT E. 1981. 36. 30 TANKÓ GY. 1996. 96. 24
