Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Régészet, történettudományok (Csíkszereda, 2009)
Történelem - Pál-Antal Sándor: Dr. Endes Miklós, a székely múlt kutatója
Dr. Endes Miklós, a székely múlt kutatója szervező munkába. Feleségével és Imre sógorával Pannonhalmára ment az ottani apátságnál élő Erdélyi László egyetemi tanár megnyerésére. A Hargitaváralja nevű székely szervezetben való aktív tevékenysége 1928. elején megszűnt. Szavaival élve „megszűnt a hargitai ispánságom.” A szervezet vezetői változást akartak, ezért őt félreállították. Engesztelésként örökös tiszteletbeli ispánnak választották. Ez a mellőzés is megviselte, és a szervezettől való teljes félreállás mellett döntött. Ezután a gondjaikkal hozzá forduló erdélyiek ügyeit egyedül intézte. Csak a kisebb jelentőségű kéréseket irányította a Hargitaváraljához. A továbbiakban az erdélyi vonatkozású közéleti tevékenysége megoszlott a Népies Irodalmi Társaság, Székely Egyesület és az Erdélyi Férfiak Egyesülete között. Ez utóbbiban a számvizsgálati bizottság elnöke volt, és összejövetelein számos előadást tartott. Egyházi téren is végig aktív szerepet vállalt. Eveken keresztül közreműködött a városmajori egyházközség létrehozásában és napi gondjainak a megoldásában. Ennek az egyházközségnek jogtanácsosa is volt. 1930-tól az Országúti róm. kát. egyházközségben tevékenykedett egyháztanács-tagként. Hargitaváraljától való megválása után mindennapi teendőjévé vált a hozzá forduló erdélyiek, főként székelyföldiek ügyeinek az intézése. Közismert volt sárga táskája, tele kérvényekkel, okmányokkal, amellyel minisztériumból minisztériumba, hivatalból hivatalba ment, és nem tágított, amíg azok megoldást nem nyertek. Ismerősei, rajongói, kérvényezői e tekintetben is a „székelynép atyjának” tekinthették őt. 4. Tudományos és publicisztikai munkássága Irodalmi jellegű középiskolai szárnybontogatása után már joghallgatóként tudományos jellegű tevékenységgel kezdett foglalkozni. Másodéves egyetemistaként három díjazott pályamunkát is írt. Ezek közül Az úri hatóság fejlődése Magyarországon 1848-ig című írását egy év múlva 1892-ben átdolgozta, majd a Genealógiai Füzetekben 1904-1906-ban 31 részletben megjelentette. A másik két pályamunkája is kedvező fogadtatásban részesült. 1902-ben írta a „Donátié a Székelyföldön” című tanulmányt, és 1903-ban a „Barcsay Ákos címerlevele” című értekezést. Mindkettő megjelent a Genealógiai Füzetekben 1903-ban, illetve 1904-ben. Már első írásaiból kitűnik a történetírás felé tájolódása. De jogi ismereteit is kamatoztatta azokban. Tartalmilag tekintve állam- és jogtörténeti vonások ismerhetők fel azokban. Az ezután következő több mint két évtizedben irodalmi jellegű tevékenysége pislákolt csupán. Történeti tárgyú írásai nem is jelentek meg. Ebben az időszakban részben jogi (a Polgári Perrendtartásnak a fellebbezéséről című 271
