Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Régészet, történettudományok (Csíkszereda, 2009)
Történelem - Benkő Elek: Nemesség és nemesi reprezentáció a középkori székelyföldön
Benkő Elek szempontjából nem érdektelen, hogy a székelyföldi „ispánok” szűk rétege tisztség, nemesség és vagyon szempontjából jól összevethető a korabeli erdélyi szász előkelők geréb (Gräf/Greb) méltóságával. Arra is idézhetünk adatot, hogy a székely előkelőket már a 13. század végén esetenként nemesnek nevezték, akik a magyar, szász és kun nemesekkel együtt (cum omnibus nobilibus Hungaris, Siculis, Saxonibus, Comanis) 1298-ban részt vettek a III. András király által összehívott pesti országos gyűlésen.34 A terminológiai - és nyilván szervezeti - szempontból is átmenetinek számító 14. században a megyékre jellemző terminusokat (comes, diocesis) fokozatosan a megszilárduló székrendszerhez kötődő megnevezések váltották fel, köztük a szék élén álló hadnagy (maior exercitus, primipilus) és székbíró (judex terrestris) titulusa. Ugyanakkor feltűnő, hogy ezek a helyi vezetők is szerepelnek comes néven, és előkelőbbjeik alkalmasint királyi birtokadományban is részesülhettek, mint az a hadnagynak nevezett Erdő ispán, akinek (comiti Erdew dicto Hadnagh Syculo) Nagy Lajos 1347-ben a királyi Újvár várához tartozó Filetelke és Egrestő birtokokat adományozta.35 A változó terminológiát jól jellemző adatot kínál Zsigmond király 1402-ben kelt oklevele, melyben az ekkor már szász Medgyes- és Selykszéket kiveszi a székely ispánok joghatósága alól, és megengedi, hogy saját keblükből válasszanak ispánt vagy bírót (comitem seu judicem), aki jogi és pénzügyi- adminisztratív feladatokat egyaránt betöltött.36 A Székelyföldbe ékelődő, Felső-Fehér vagy Küküllő megyéhez tartozó kiterjedtebb magánbirtokaikon úgy gazdálkodtak, ahogy azt a késő Árpádkori nemesek belső-erdélyi birtokaikon is tették: birtokaikon még rabszolgákat (servi) is alkalmaztak (ezek felszabadítása majd a 14. század első felében válik gyakorivá a ránk maradt írott források fényében), falvaik népességét telepítéssel is gyarapították (a források kezdetben ruténekről, majd románokról és cigányokról szólnak), itteni birtokközpontjaikban lehetőségeik szerint udvarházakat és várakat építettek. Vármegyei érdekeltségeik mellett székely területeken is jelentős teret nyertek lófőségek (székely örökségek) megöröklése vagy megvásárlása révén, ami a székely földközösség rendszerében udvarház építésére is alkalmas beltelkek, szántók, rétek és a további építkezésekhez nélkülözhetetlen erdők birtokába juttatta őket. A székelyföldi főemberek, a nemek és ágak szerint számontartott, tágabb „rokonságokra”, az erre épülő tisztségviselésre, leginkább azonban jelentős földbirtokukra támaszkodva, maguk körül bizonyos familiárisi rendszert építettek ki. Ügy tűnik, hogy ez a részleteiben kevéssé ismert szervezet több szintet tartalmazott, amennyiben az illető főember hatalma alatt álló 34 EO I. 571. sz. 35 ENTZ 1994. 91. 36 SzOkL I. 93-94. 228