Darvas Lóránt et al. (szerk.): A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 5. Régészet, történettudományok (Csíkszereda, 2009)
Történelem - Benkő Elek: Nemesség és nemesi reprezentáció a középkori székelyföldön
Benkő Elek existenţa cetăţilor medievale secuieşti, a conacelor din secolele 15-16, intens cercetate în ultimii ani, folosirea obiectelor de import, a ceramicii decorative, anumite grupuri de cahle şi descoperirea oaselor de animale, care indică consumarea unor alimente de calitate mai bună. Pe lângă acestea, atribuţia lor de patronare a construirii şi dotării bisericilor, precum şi stemele nobiliare existente, reprezintă izvoare de prim rang ale istoriei nobilimii secuieşti. Összegzés: A szerző a középkori székely társadalomfejlődés írott forrásai és régészeti leletei segítségével árnyalja azt a felfogást, mely szerint az Árpád-házi uralkodók idején a székelység társadalmilag kevéssé tagolt, „nemzetségi” viszonyok között élő népcsoport volt, melynek feudalizálódása még csak kezdeti stádiumban volt. A rendelkezésünkre álló források módosítják azt a régebbi tételt, hogy a székelyek feudalizálódása csak a 13-14. század fordulójától bontakozott ki, jelentős előrehaladása pedig már a 15. század fejleménye volt. A székelyföldi nemességre vonatkozó emlékekből kiderül, hogy e számarányában csekély, de befolyását és kapcsolatait tekintve igen jelentős réteg története a 13. századig visszavezethető. Ők a Székelyföldön kívül is nemesnek számítottak, különös tekintettel vármegyei birtokaikra, itteni udvarházaira és jobbágyaira. A 13-14. századi oklevelekben ez a réteg gyakran comes címen szerepel, mely cím természetesen nem tévesztendő össze a székelyek élén álló, székely ispánnak nevezett méltóságviselő (comes Siculorum) titulusával. A székelyföldi „comesek” szűk rétege jól összevethető a korabeli erdélyi szász előkelők geréb (Gráf/Greb) méltóságával. Az utóbbi évek, évtizedek régészeti és műemléki kutatása során fény vetült a székelyföldi előkelők hatalmának külső, tárgyi megnyilatkozásaira is, egyben azokra a reprezentációs törekvéseikre, melyek más területek (így a vármegyék és a Szászföld) nemessége esetében is általánosnak számítottak. Ennek példái érintik a Székelyföld középkori várait, a 15-16. századi, az utóbbi években egyre intenzívebben kutatott udvarházakat, az importtárgyak és díszkerámia használatát, a kályhacsempe leletek bizonyos csoportjait és a jobb minőségű élelem fogyasztására utaló állatcsontanyagot. Mindezek mellett, miután e réteg egyházi patrónusi feladatokat is ellátott, az itteni templomok bővítésével és felszerelésével, illetve az itteni címerhasználattal kapcsolatos emlékek is a székelyföldi előkelők történetének elsőrangú forrásai. A székelyföldi előkelők középkori histórájának legutóbbi áttekintésére utalva,1 úgy véljük, sikerrel érveltünk amellett, hogy a középkori székely társadalomfejlődés és feudalizálódás rendkívül megkésett voltának túlhangsúlyozása, egyben bizonyos, feudalizmus előttinek tekintett, „a bomladozó nemzetségi szervezet” jellemzésére kiemelt mozzanatok felnagyítása gyakran súlyos értelmezési hibák kiindulópontjává válhat, ezért ezek a részletek új elemzést igényelnek. Mindenekelőtt arra gondolunk, hogy azok a túlságosan általánosító, másrészt homályosan körülírt fogalmak, melyeket a „korai” viszonyok jellemzésére szívesen használ a szakirodalom (így „a székelyek régi, nemzetségi szervezete” és „az ősi jogi egyenlőség”) könnyen úgy értelmezhetőek, hogy „kezdetben”, tehát az Árpád-kor idején a székelység még társadalmilag kevéssé tagolt, „nemzetségi” viszonyok között élt, feudalizálódása pedig ennek megfelelően kezdeti stádiumban volt. Alapvetően ezt látszottak erősíteni azok a csekély számban fennmaradt írott adatok, amelyek feltűnően későn szolgáltattak adatokat a társadalmi rétegződésre, amennyiben a főember-lófő-közszékely hármas tagolódásra 1 BENKŐ - SZÉKELY 2008. 220
