Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2008)

SZEMLE - SZŐCS JÁNOS: Bárth János: Az eleven székely tízes. A csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi tízes működése a XVII-XIX. században

Minden tag mindvégig egyetlen szavazati joggal bírt. A nagy, a községi közbirtokosságban egy falulakos több szavazati joggal is rendelkezhetett. Ezt szántóterületének a nagysága határozta meg. Egy községi közbirtokossági tag összevásárolhatott több „jogot" is. A községi közbirtokossági jogok kiosztásánál a hegyoldali és havasi birtokok, szántók nem jöttek számításba. A jogbirtoklás alapvető feltétele, amint Bárth János újólag hangsúlyozza, a tízesbeli törzsökösség. Ha az újonnan beköltözött a jogosultak közé akart kerülni, beltelket kellett, hogy szerezzen magának, és fizetnie kellett azért, hogy „beüsmerjék". A tízesek lakói általában arra törekedtek, hogy bebíró státust nyerjenek, hogy sor kerüljön a beismertetésükre. Aki „beüsmertette" magát, az a tízes „bebíró" tagja lett. A tízesgyülés megrótta azokat, akik beismertetésüket elodázták. Azt a máshonnan jövő férfit, például, aki „rea szállt" a feleségére, de beismertetését a fizetendő összeg miatt halogatta. Előfordult viszont az is, hogy a tízes a felvételi kérelmet elutasította. A tízesjog leggyakrabban apáról fiúra öröklődött, de az önálló gazdává lett fiatalember úgyis magát be kellett „üsmertetnie"(115.). A falutörvények, a tízeskonstitúciók a szabad székelyek alkotásai. A tízesben hozott végzések a nagy többség, tulajdonképpen a katonarend érdekeit szolgálták, védték, vonja le következtetését a tanulmányíró. A tízeshatározatok papíron való rögzítésüket megelőzően szájhagyományban régóta, talán századok óta bevett szokásként érvényben voltak. Közvetve ez is azt a konklúziót erősíti, miszerint a tízesek a székely letelepedéssel közel egykorúak lehetnek. A vizsgált időszakban a jobbágyok éppen úgy jogosult tagjai a tízesnek, mint a kisnemesek. A 19. században a házbéreseket, a gyalogszereseket nem fogadták be a tízesjog tulajdonosai közé. Gyalogszereseknek azokat hívták, akik gyalogszekérrel, gyalogszánnal, emberi erővel hordták haza tűzifájukat. Ellenük, nem egyszer szigorú tilalmat léptettek életbe, de könyörgésükre a tízes megenyhült, és közmunka, valamint fizetés ellenében elnézte a fahordást. Bárth János, úgy gondolom, nem talált arra utaló pontosabb adatokat, hogy egy-egy tízesben a lakosság hány százaléka lehetett ilyen leszegényedett gyalogszeres. A kötet szerzője kitér a csíkszentgyörgyi megye görög katolikus, román eredetű népességére, amely 1900-ban a lakosság 10-11%-át adta. Az 1717-es adatok szerint, akkor a románság a lakosság 16,88 %-át tette ki. (A szerző tévesen idézett engem, amikor a Barbuly, Posztulácz, Posztuly nevek helyett