Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2008)

SZEMLE - SZŐCS JÁNOS: Bárth János: Az eleven székely tízes. A csíkszentgyörgyi és csíkbánkfalvi tízes működése a XVII-XIX. században

Elemzés tárgyát képezik az ún. szóvirágtízesek, olyan, az önigazgatási alegységen belüli területek, amelyek valamikor külön, önálló valóságos tízesek voltak. Ezeknek az élő emlékezete nyomán nemzetségek, az alegységen belül újabb utcák tízes jelölést kaptak. A Laczok, Gálok, Czikók, Zaták, Borsok, Csedök, Kányák, Kaszák tíze elnevezés összefüggött a nemzetségi településrenddel, amely mára már nagyon összekuszálódott. Az utcákat is legtöbbször családnevek jelölik. E mögött az eljárás, szokás mögött ugyanúgy valamikori nemzetségi fészkek sejthetők, amelyek köré utólag felsorakoztak a sarjnemzedékek üléshelyei. Figyelmet érdemlő módon az esztenatársaságoknak kettős kötődésük, függőségük alakult ki. Egyrészt az esztenatársaság tízesbeli szerveződés volt, másrészt, mivel a juhok a megye havasain nyároltak, az egyházközösségtől (megyétől), a tulajdonostól függött. Az esztenák helye, ahol a fejős juhsereg szállásolt, évente változott. Előfordult, hogy egy-egy tízesen belül több esztenatársaságot szerveztek. A szentgyörgyi Háromtízesben a Laczok, illetve a Gálok tíze cimborasága, juhgazdasága működött. A 19. században Jenőfalva, továbbá Körösményfalva tízben két-két esztenatársaság létezett. A székely tízes a múltban a falu építőeleme volt. És részben ma is az. Bárth János megállapítása: a tízes, és ezt jó leírni, egységbe foglalta rendes rangkülönbség nélkül lakóit: a székely katonát, a jobbágyot és a birtokos kisnemesi. A különböző múltú, kultúrájú, vallású és társadalmi rendű háztartások a tízesjog birtoklásával a tízesben egyesültek. Tagjait egybefogva a tízes integráló erőként hatott. Bevett szokás szerint a tízes egyenjogúság lapján örökölte és fenntartotta a közösség régebbi, feudalizmus kor előtti gyakorlatát. Az Uz-völgye körüli távoli havasokat figyelmet keltő módon, de Csíkban nem egydülállóan, „a csíkszentgyörgyi nemes megye" (egyházközség) birtokolta. A megyegyűlés döntött az esztenák helyéről a juhsergek, a meddűcsorda, a csitkók legeltetési helyéről. A megye széke döntötte el, hogy a havason ki főzhet hamuzsírt, ki vághat le fát. A tízesen belül működtek alacsonyabb szervezeti egységek, esztenatársaságok, híd-, kapu- és kútközösségek, valamint rózsafüzér társulatok. Egyegy család több ilyen közösség részese, tagja lehetett. A kétfordulós, ugarhagyásos gazdálkodás idején, amely a XX. század ötödik évtizedéig volt gyakorlatban, amikor a község nyugati, Monyasd felőli oldalán vetettek gabonát, a tízesek juhseregei Szent György-naptól kezdve a hátsó havasokon járták a legelőt. Nagyboldogasszony napján (augusztus 15.) a juhokat olyan területre költöztették, ahol sok magánkaszáló létezett. Ilyenkor a kaszálótulajdonosok versengtek, hogy a juhnyájak a kaszálójukon kosároz-