Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2008)

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - WANEK FERENC: A Baróti-Brassói-Háromszéki-medencesor széntartalmú pliocén üledékeinek kutatástörténete. II. rész: a XX. század eleje Erich Jekelius monográfiájának megjelenéséig

zoikumi képződményeiről (LÓCZY 1914) -, azonnal bekerült a Magyar Királyi Földtani Intézet külső munkatársai közé, azzal a megbízatással, hogy a Brassó környéki hegyek földtanát tanulmányozza. Ezt olyan szinten és eredménnyel végezte, hogy egyrészt az Intézet igazgatója évről-évre fokozta a dicsérő szavait munkája minőségéről (LÓCZY 1915; 1916, 1917), másrészt tevékenysége második évében monográfia formájában jelentethette meg addigi őslénytani eredményeit - az Intézet (és egyben az akkori magyar földtan) legrangosabb kiadványában (JEKELIUS 1915). így nem csoda, hogy 1916-ban, előbb mint preparátort, majd (szeptember 15-től) mint főállású geológust alkalmazták az Intézetnél (LÓCZY 1917; MARZSÓ 1917), nemsokára pedig, PÁLFY Mór főgeológus mellé tanácsadónak is kinevezték (SZONTAGH 1934). Sajnos, abba a hibába esett, hogy a kommunista forradalom oldalára állva - az akkori földművelésügyi miniszter utasítására -, annak ideológiája értelmében akarta a Földtani Intézet múzeumi gyűjteményeit átrendezni, és még 1918 végén (tehát hónapokkal a Tanácsköztársaság kikiáltása előtt) erre tervet nyújtott be, majd rátért a kivitelezésre (PÁLFY 1934). Ebből kifolyólag, a forradalom bukása után önként megvált az Intézettől (SZONTAGH 1923), és a brassói Barcasági Szász Múzeumnál kért alkalmazást. Hogy itt mennyire valósította meg korábbi múzeumi elképzeléseit, azt nem tudjuk (nem is témánk), bár fogalmat alkothatunk róla egy kiadvány alapján (JEKELIUS 1920). 1921-ben azonban már Románia Földtani Intézete keretében találkozhattunk személyével, ahol újból a Brassó környéki mezozoikumi képződmények ezúttal szénföldtani - ismertetésével mutatkozott be (JEKELIUS 1923a). Valószínűleg azonban, a belső-kárpáti neogén üledékek szénteleptana lett a hivatali feladata, a befoglaló üledékek őslénytanának vizsgálata inkább saját ambíciójából származott, hisz így történt ez a Brassói-hegyek mezozoós faunája esetében is (JEKELIUS 1915), és őslénytani vonzódása szülte a szócsányi szarmata és pannóniai (nála: pontusi) faunák monográfiáját is (JEKELIUS 1944). Az biztosnak látszik, hogy a jelzett medencék őslényanyagának feldolgozására nagyon tudatosan készült, hisz a földtani intézeti munkássága kezdetekor megjelentetett egyik írása (JEKELIUS 1923b) ezt fényesen igazolja. Közben, egymás után jelentette meg a Keleti-Kárpátok hegyközi medencéi üledékeire vonatkozó dolgozatait. Próbáljuk nyomon követni rétegtani szemléletmód-változásait ezzel kapcsolatban. A még Budapesten írt, de csak most megjelent munkájában (JEKELIUS 1923) - mint már szóltunk róla - a Barcasági-medence D-i részén előbukkanó, széncsíkokat is tartalmazó medenceüledékeket levantei-pleisztocén átmeneti képződményeknek mutatta be. A liász szenekkel foglalkozó dolgozatában szövegszerűen nem foglalkozott a medenceüledékekkel, de térképén azokat meotiszi, pontusi, dáciai+levantei