Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2008)

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - WANEK FERENC: A Baróti-Brassói-Háromszéki-medencesor széntartalmú pliocén üledékeinek kutatástörténete. II. rész: a XX. század eleje Erich Jekelius monográfiájának megjelenéséig

Az új tulajdonosok nem bővítették a termelésre szánt bányaterületeket, csak Köpec és Bárót határában folytatták a termelést, a többi jogosítványukat arra használva, hogy egyeduralmukat a medencében biztosítsák. A leköszönő tulajdonosok busás haszonnal adtak túl bányatelkeiken, de az újak sem jártak rosszul. Igaz, 1924-től ide is bevonult a német tőke, és 1930-ban már az ő kezükben volt a vezetés is. A német tőke belépése azonban ugrásszerű termelésnövekedést hozott magával. így, már 1925-ben minden előbbi évi termelési átlagot meghaladó lignitet hoztak a felszínre: 71.188 t-át. A maximumot 1927-ben érték el, 131.412 t-val, ezzel az ország első lignittermelő erejévé váltak, az össztermelés több mint 20%-át állítva elő. A fő szállítók közt továbbra is a botfalusi cukorgyárat, a zernyesti cellulózgyárat és újból a Román Állami Vasutakat (CFR) találjuk. A fellendülés azonban pünkösdi királyságnak bizonyult, az 1929-ben beköszöntő gazdasági válság hengerelt, így megrendelők hiányában, 1931 áprilisában csődbe ment a vállalkozás (KISGYÖRGY & VAJDA 1972). 1923-ban Erich JEKELIUS rögzítette a belső-kárpáti medencék szénvagyonának állapotát és jogi helyzetét. Ekkor, Felsőrákoson - a Románia Carboniferä telkein kívül - Dr. Ludwig Wohl és Tsi működtettek ezidőtájt bányát; a középajtai, Dr. FERENCZY Géza tulajdonát képező bánya 1923-ban már szünetelt; Lüget, Nyáraspatak és Hídvég határában - itt is a Románia Carboniferä telkein kívül - NEMES János rendelkezett bányatelekkel; Vledényen az Eterna RT folytatott felszíni, majd mélyművelést, (1920-ban biztosan működött - JEKELIUS 1920), de 1923-ban állt a termelés; Illyefalván ekkortájt a Prázsmári Hőerőmű termelt a maga céljaira, a szenet egy 13 km hosszú keskenyvágányú vasúttal szállította a prázsmári állomásra; a sepsiszentgyörgyi, GREGUS Ilona és Tibor tulajdonát képező Csiklon-bánya ekkor már szünetelt (JEKELIUS 1923). Apróbb vállalkozások: Fülén (KISGYÖRGY 1972), Baróton és Bibarcfalván (Cäpätana-banya - a baróti szeszgyárat látta el; és a Sánta János bányája a Vár-hegy tövében - termékét kisüzemek és magánszemélyek fogyasztották) működtek, melyek jobbára a barót-köpeci bányák bezárása után indultak, a fellépő helyi hiány pótlására (KISGYÖRGY & VAJDA 1972). Látjuk hát, hogy az idehaza maradt (magát utóbb a székelyföldi földtan legendás alakjává kinövelő) BÁNYAI János mellett, a világháború idején, a Magyar Királyi Földtani Intézethez társuló Erich JEKELIUS volt a vidék földtani megismerésében a személyes folytonosság. Mindkettő életútja tanulságokkal teli. Nem itt van a helye egészében bemutatni azt, de érdemes az idevágó részleteket kiragadni. A brassói származású Erich JEKELIUS (1889-1970) felsőfokú tanulmányai befejeztével - miután benyújtott egy tanulmányt a Keresztényhavas mezo-