Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2008)

TERMÉSZETTUDOMÁNYOK - WANEK FERENC: A Baróti-Brassói-Háromszéki-medencesor széntartalmú pliocén üledékeinek kutatástörténete. II. rész: a XX. század eleje Erich Jekelius monográfiájának megjelenéséig

kutatására, hogy az üledékek - melyeket 1892-1895 között a Baróti medencében folytatott -, folytonosságát kövesse nyomon a Baróti-hegység D-i és K-i szegélyén, valamint a Bodoki-hegység DK-i peremén. Végső, pontosan megfogalmazott célja: egy, „az egész területet tárgyaló összefoglaló munkát közz.étenn[i]" (LORENTHEY 1909). Nagy kár - a tudomány szempontjából -, hogy a sokadjára beharangozott monográfia soha nem jelent meg. a korábban beígért őslénytani feldolgozás, illetve az utóbb tervezett monográfia elmaradásának okát nem tudjuk, nem értjük. Amikor LORENTHEY az Erdélyi Múzeumnak egy 50 példányos erdővidéki kövületgyűjteményt küldött (SzÁDECZKY 1901), az távolról sem azt jelentette, hogy megvált a sajátjától, hisz jóval nagyobb lehetett az amit megtartott korábbi gyűjtéséből, és a BUDAYtól kapott anyagból. Tehát ígérete komoly szándékú volt. De lássuk, mire jutott LORENTHEY 1909-ig: térképen nem ábrázolta, de leírásai alapján - Erich JEKELIUS későbbi értelmezéséhez nagyon közelálló kartográfiai képet alakított ki a Baróti-hegység K-i peremén csak foltokban megőrződött, de K felé, a Bodoki-hegység D-i csücskét megkerülő pliocén üledékek felszíni elterjedéséről. Megpróbálta vertikálisan tagolni a medence üledékeit, és aszerint követni horizontális elterjedésüket. Elsőnek Franz HERBICH (1878) próbálta e rétegeket 3 szintbe csoportosítani - litológiai alapokon. Hasonlóképp közelítette meg a kérdést BUDAY József (1881) is. Ezek a - mai szóval - litosztratigráfiai megközelítések sajnálatosan nem vették figyelembe a térbeli fácies-változásokat. Ha nem is fogalmazta meg, de ez sarkallhatta LŐRENTHEYt egy őslénytani elemeket is figyelembe vevő rétegbeosztás keresésére. Hamarosan rá kellett jöjjön, hogy a puhatestűek nem szolgálnak egyértelmű vezérszint-fajokkal. Meg kellett elégedjen egy dominanciákra alapozó - litológiát is szem előtt tartó -, hármas beosztással. így, szerinte - a lignittelepeket is magába foglaló alsó rész Bithynia labiata NEUMAYR uralmú, nagy számú Viviparus-félékkel és egészen ritka [Limno]cardiidae képviselőkkel; a középső szint piroklasztittartalmú (ő andesithomokxó>\ és -brecciaxóX beszélt) szferosziderit-csíkokkal, [Limno]cardium fuchsi NEUMAYR dominanciával, de Bithynia labiata NEUMAYR nélkül jellemezhető; végül a felső szint durvatörmelékes, piroklasztos, melyet a Viviparusok, Dreissenak (mindenek előtt Dreissena muensteri BRUSINA) és Melanopsisok uralma alapján lehet elkülöníteni. Amikor azonban a terepen ezeket követni igyekezett, gyorsan rá kellett jöjjön, hogy túl sok a kivétel. Ezek mellett azt is kénytelen volt megfogalmaznia, hogy a székelyföldi pliocén vízi környezetnek „a többi magyarországi levantei képződményektől teljesen eltérő faunája [...] volt". Megállapítása igaz, de mivel ennek magyarázatát nem tudta megadni, támadási felületet nyitott azokkal szemben, akik korbeazonosítását nem akarták elfogadni.