Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2008)

RÉGÉSZET - BOTÁR ISTVÁN: A csíksomlyói Szent Péter és Pál plébániatemplom régészeti kutatása (2002-2005)

szintén a mai templom közvetlen környezetében kereshető, az eddig feltárt felületek alapján gyaníthatóan a mai templom keleti vagy déli felében. A II. periódus („V. fal") nyugati alapfalában egy törött (fél-?) oszlopfejezetet találtunk. A faragvány legalább négy vízszintes sávból áll, melyek felső átmérője kisebb, mint az alsó, s így fűrészfog-szerüen egymás fölé nyúlnak.

14 Pontos analógiáját egyelőre nem ismerjük, így az Árpád-koron belül a faragványt nem tudjuk keltezni. (6. kép) A második kőtemplom hajójából az északi alapfalat teljes hosszában, valamint a szentély alapozásának északi kis szakaszát is sikerült feltárni. A visszabontott szentély kelet-nyugat irányú, 120 cm széles maradványa a késő gótikus szentélyfalon (II. fal - ld. később) belül, a 2. és a 4/a szelvényben került elő: mintegy 50 cm magas alapfalának jelentkezési szintje -192 cm (az alapozás alja -250 cm), szélessége a későbbi ráépítések miatt nem meghatározható. Sajnos e „korai" szentélyfal záródása az eddigi ásatás során nem volt megállapítható, egy későbbi beásással ugyanis északi oldalának keleti felét teljesen elásták, a diadalívtől mérhető részének hossza 3,7 m. Ez a szentélyalap (V. fal) akadályozta meg a későbbi gótikus szentélyben a padlószintek süllyedését, míg mellette, a szentélybelsőben a sorozatos temetkezések során fellazult föld miatt a járószintek jelentősen leereszkedtek. (7-8., 10. kép) Az alapfal szövetében több, eltérő falazású vízszintes sáv látszik, vélhetően a többütemű építés miatt. (9. kép) A felső kősorok közt barnás, kavicsos habarcs van, ezt fekete földréteg választja el az alatta húzódó fehér mészrögös habarcsos, téglatöredékes szinttől, míg az alsó kősóit szárazon, földdel falazták, és a szűzföldre fektették. Mindegyik említett rétegben (az alsó, fehér habarcsszintben, ill. a fekete földréteg, és a barnás felső habarcs alatt is) előfordult meszelt felületű másodlagos helyzetű habarcstöredék, ill. több, az első templom bontásából származó festett-vakolt kődarab is. A 4. szelvényben a késő gótikus oltáralapozások alatt követhető az északi szentélyfal (V. fal) nyugati végének és diadalívének maradványa. Ez bő egy méterrel feküdt nyugatabbra az 1800-ban elbontott templom északi diadalívétől. Eltérő habarcsa, falszövete, alapozási mélysége alapján egyértelműen elválik a felette elhelyezkedő, későbbi III. faltól. Eredeti kiterjedése a későbbi bolygatások, ill. a ráépült mellékoltárok miatt nem határozható meg pontosan, az azonban - a bontási omladék alapján - valószínűnek tűnik, hogy a diadalív déli falsíkja délebbre nyúlt, mint a ma megfigyelhető csonkja. Erre utalt az a Anyaga helyi vulkáni kőzet, amfibolos és biotit andezit. Jánosi Csaba geológus szíves meghatározása.