Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Művelődéstörténet (Csíkszereda, 2008)
MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - DARVAS-KOZMA JÓZSEF: Adalékok a csíksomlyói gimnázium történetéhez. A csíksomlyói ferences kolostor és iskolái
delmi udvarból kapott ellátást. Vásárhelyi Gergely jezsuitát Kolozsmonostorra vitte, ahol templomot építettek és iskolát nyitottak. 110 A jezsuiták történetírója szerint Bethlen Nagyszombatból két jezsuitát maga vitt Fehérvárra. Monostorra két jezsuitát engedett be, akik ott újból megnyithatták iskolájukat és 1653-ig tanítottak. A fejedelem Színi és „az Catholica Religion levő Statusok" kérésére megengedte két jezsuitának - Bujtul Györgynek és Makó Istvánnak -, hogy Karánsebesen, ahol a Báthoryak korában is laktak, missziótelepet szervezhessenek. E helyen különösen a románokra voltak nagy hatással. 111 Bethlen az első pillanattól került minden összeütközést. Minden tettét politikai megfontolásból cselekedte. Az uralkodásra sajátos módszert dolgozott ki: hatalmát nem alattvalóival szemben, hanem az övék mellett szervezte meg. Az országgyűlés összetételében egyharmada választott tag, kétharmada a meghívottakból és tisztségviselőkből állt. Ez utóbbiak a fejedelemnek köszönhették a megjelenés jogát. Ezért nem kellett belső ellenzékieskedő országgyűléssel bajlódnia. A kialakult adózási rendszerhez nem nyúlt. így biztosította a maga gyors döntésekre képes, mozgékony hatalmát. 112 Közben a csíki katolikusok közé is éket akar verni. 1615-ben Csíkszereda mezővárost jobbágy sorba dönti, rokonának, hídvégi Mikó Ferencnek adományozza. 113 Amikor meghalt a csíki esperes, akkor elmaradt a választás. A papság körében fejetlenség uralkodott. A fejedelem megfenyegette őket azzal, hogy „ha nem kap püspököt vagy vikáriust, akkor másokkal tartat fegyelmet". Az esperes javait 1624-ben Mikó Ferenc lefoglalta. 114 A fejedelem beváltotta ígéretét, mert az esperes javait az ariánus csíki kapitánynak adta. 115 Bethlen fejedelemsége alatt indul el a „vikárius intézmény". A püspökség tényleges helyreállításáig a vikáriusok - akiket a fejedelem megerősített tisztségükben - fogták össze a katolikusokat. Altalános helynöki megbízatásuk 110 GALLA Ferenc: í. m. 130. 111 BlRÓ Vencel: Bethlen Gábor és az erdélyi katolicizmus. In: Ódon Erdély.; GALLA Ferenc: i. m. 130-131. 112 KÖPECZlBéla (szerk.): Erdély rövid... i. m. 279-281. 113 PÁL-ANTAL Sándor: A Székelyföld és városai. Marosvásárhely, 2003. 131.; Szócs János: A Mikó-vár... i. m. 13. 114 SZÍNI István: Levél Vitelleschi rendfőnöknek. Gyfvár, 1624. nov. 22. In: KESERŰ Bálint (szerk.): Erdélyi és Hódoltsági jezsuita missziók 1/2 1627-1625. Szeged, 1990. 429^131. 115 SZÍNI István: 429-431. Levél Vitelleschi rendfőnöknek. Laiuba, 1625. jan. 3. In: Uo. 438-439.