Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Művelődéstörténet (Csíkszereda, 2008)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - SZŐCS JÁNOS: Elemi oktatás Csíkszékben 1571-1800.1. rész

A deákok A deák-diák szó a magyar nyelvben a 13. századtól van jelen. Délszláv eredetű, amely a görögre megy vissza. Tanult férfit, diakónust, tanulót, íródeákot, római embert, végtére pedig latin műveltségű egyént jelentett.

5 A deákok (nem egyszer diákok alakban) a közép-és újkorban magasabb szintű, latinos műveltség és írásbeliség hordozói voltak. A latin nálunk még az újkorban is a hivatalosság nyelvének számított. A fontos okmányokat, törvényeket gyakran, bár nem kizárólagosan, latinul szerkesztették meg. A középiskolai oktatás 1848-ig majdnem kizárólagosan ezen a nyelven folyt. A deákok a törvények, a jog, a szokásjog alapos tudóinak, ismerőinek számítottak. Az írásbeliség a XVI. század második felében nagyobb teret nyert. A magyar nyelvű írásbeliségre egyre több társadalmi réteg, csoport tart igényt. JAKÓ Zsigmond professzor úgy látja, hogy Erdélyben főképp, a Székelyföld falvaiban észlelhető az írástudás igényének a kiszélesedése. Azokat a falusi írástudókat, akik magyarul fogalmaztak, parasztdeákoknak nevezi. Bár itt akkor biztosan nem így nevezték őket. A neves történész, SZABÓ István a sok székely falutörvény születését a székely szabadsággal hozza kapcsolatba. IMREH István és PATAKI József ismert történészeink nem csupán a falutörvények létrejöttét, hanem az erdélyi fejedelemség alatt az iskoláztatás felvirágzásának a lendületét is ezen szabadabb társadalmi viszonyokból eredeztetik. Az írástudás segített megvédeni a régi székely szabad emberi státust. Míg az analfabétizmus inkább a kiszolgáltatottság állapotát erősítette, konzerválta, vélekedtek volt tanáraink.

6 Úgy látjuk, hogy a Székelyföld, és ez eléggé ismert történeti tény, Erdélyben a gazdasági haladás vonalán nem számított élenjáró régiónak. Mégis itt az iskola, az írásbeliség jelentős lendületet vett. Összefügg ez a székely feudális, katonatársadalom szabadabb rendszerével, amely a katonáskodó lakosságnak, a népesség nagyobb felének több szabadságot biztosított. Ezeket a kiváltságokat, örökölt közösségi szabadságjogokat főként a nemesség ellenében kellett megvédenie a székelységnek. Másik jellegzetes vonása ennek a sajátos karakterű társadalmi létnek: a szabad embernek magának is meg kellett állnia, élnie a saját lábán. Vagyis a A Magyar Nyelv Történeti-Etimológiai Szótára (továbbiakban: MNYTESZ) I. Budapest, 1967. 628. IMREH István - PATAKI József: Kászonszéki krónika. Budapest - Bukarest, 1992. 335-347.; IMREH István: A törvényhozó székely falu. Bukarest, 1983. 33-35.