Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Művelődéstörténet (Csíkszereda, 2008)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - SZŐCS JÁNOS: Elemi oktatás Csíkszékben 1571-1800.1. rész

létét biztosító anyagi feltételeket az ősi szabadságjogok alapján falusfeleivel, embertársaival szemben is érvényre kellett juttatnia. A jognak, az érdekeknek az érvényesítése számos perrel járt. A megkötött egyezséget, a törvényszéki döntést, amelyeket írásba foglaltak, az ingatlanok­ról összeállított regestrumokat mind többen akarták pontosan megérteni, is­merni. Maguk akarták értelmezni. Az ősi jog alapján rájuk háramló örökséget, vagy vásárolt földet a családjuk számára óhajtották hasznosítani. Ehhez pedig az iskoláztatás, írás-olvasás ismerete elengedhetetlen volt. Véleményünk sze­rint erről is szólnak a 16—18. századi protokollumok, peres iratok. Nem kell azonban azt hinnünk, hogy az írásbeliséget illetően, az iskolába járás dolgában robbanásszerű javulással, eredményekkel találkozunk. Nem így van. A folyamatnak, szokták mondani, tendencia jellege van. Az iskolázás, az írásbeliség bővül, nagyobb szerepet kap. (Lásd az 1643-as lustrât). A deákság növekvő csoportja feltétlenül befolyásolta a csíkszéki társadalom műveltségi szintjét. Számba vettük a csík-gyergyó-kászonszéki „deáksürűséget". Nyilván, saj­nos, a listáink nem lehetnek teljesek. A deáklistákat összevetettük az illető székek körülbelüli lakosságszámával. Kászonban 1614-ben 358 családfőt számláltak a fejedelmi összeírások. A deákokat és papokat felölelő névsor, 1477-1738 között ott 62 nevet tartalmaz. A többségük a 17. század második felére és a következő száz év elejére összpontosul. A 18. század elejéig a deá­kok közé számítottuk és kimutatásba vettük a papokat is, mint akik a művelt­ség terén, nálunk vélhetően a legmagasabb szintet érték el. Sokan kimaradtak, kimaradhattak közülük is. Az alcsíki listánk, hála a nagyobb fokú forrásmegőrzésnek, a legteljesebb. 1477-1754 között 246 deákot és papot számláltunk össze. Valószínű, hogy a valós szám itt is magasabb. Alcsíkon 1614-ben 1707 családfőt találtak. Igye­keztünk az ismétlődéseket a statisztikából kihagyni, így is közelebb kerülni a reális adathoz. Jobbára az 1600-as évekre és az 1700-asok elejére összponto­sulnak az adataink. Felcsíkon 1614-ben 1771 családfőt vettek nyilvántartásba. A felcsíki deák­listánkon (1569-1749 között) 134 személyt találtunk. Ez esetben is igyekez­tünk az ismétlődéseket elkerülni, bár ez nem mindig járhatott sikerrel.

Next

/
Thumbnails
Contents