Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2007-2008. Művelődéstörténet (Csíkszereda, 2008)

MŰVELŐDÉSTÖRTÉNET - KOCSIS LAJOS: Csíkszék katonai sérelmei az 1841-1843. évi országgyűlésen

respectiv prejudicii si inechitäti cauzate de comandamentul primei infanterii de gräniceri secuiesti unor comunitäü mai mici si persoanelor private (cauza unor alpine revendicate, împovararea continua a gränicerilor eu stagiul militar efectuat, împiedicarea gränicerilor sä intre în serviciu civil, etc.). A§a cum s-a putut astepta, nici de aceastä data nu a avut loc solutionarea acestor prejudicii grave, iar seeuimea din Ciuc s-a eliberat de povara militarä impusä în mod definitiv numai dupä ordinul ímparatului din 22 ianuarie 1851, care a desfiintat regimentele de gräniceri din Transilvania. Bevezetés Tanulmányozva a Székelyföld történetének a szabadságharcot megelőző közel egy évszázados időszakát, szembetűnő, hogy gazdasági-társadalmi, sőt kulturális fejlődésére milyen erőteljesen rányomta bélyegét a határőrség intézménye. Túl azon, hogy a törvénytelenül és erőszakkal felállított határőrezredekben szolgáló lófőknek (primipilusok) és gyalogoknak (pixidáriusok) szinte elviselhetetlen terhet jelentett a saját költségükön való katonáskodás, a polgári és katonai közigazgatás szétválasztásával az ezredparancsnokság a katonacsaládok egész életét kezébe tartotta. Bár a provincialisták továbbra is széki irányítás alatt maradtak, a határőrséget körülbástyázó rendeletek szigorú betartatásával (például öröklés) a katonai vezetés a polgári lakosság elégedetlenségét is kiváltotta. Érthető tehát, hogy a székely határőrezredek egész fennállása (1764-1851) alatt, az ősi privilégiumaitól megfosztott székelység igyekezett minden alkalmat kihasználni, hogy a ráerőltetett, birodalmi érdekeket szolgáló határőri rendszertől megszabaduljon. Ennek érdekében már az első évektől számtalanszor szót emeltek a székgyűléseken és a Főkormányszék (Gubernium) előtt jogtalan megterhelésük és a katonatisztek önkényeskedése ellen. Mivel egyik fórum sem volt illetékes katonai kérdésekben dönteni, fordulat nem következhetett be. II. József halála (1790) után azonban megcsillant a remény, hogy az említett kérdésben kedvező megoldás születhet. II. Lipót, az új Habsburg-uralkodó ugyanis összehívta az országgyűlést, így három évtizedes kényszerű hallgatás után a rendeknek ismét alkalma nyílt beleszólni Erdély kormányzásába. A korábbi tiltakozások eredménytelensége után, most a székelység soha vissza nem térő lehetőséget látott, hogy sorsán megpróbáljon változtatni. „Felderülvén valahára azon óhajtott időnek kívánatos hajnala - fogalmaztak a sérelmeiket részletesen felsoroló kérelem-levél első mondatában - melyben a királyi felség minden alatta lévő nemzetnek törvényes szabadságokat kegyelmesen megígérni mél-