Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

NÉPRAJZ - BALÁZSI DÉNES: A hozománylevél, perefernum készítésének hagyománya a Nyikómentén

napija. Ehhez hasonló esettel Csíkcsekefalván találkoztam, amikor a késő ősszel új életet kezdő fiatal párnak (Páll Annának és Miklós Istvánnak a „Perefernumlevele") „2 zsák búzát, 1 zsák rozsot, 1 zsák zabot, 4 zsák pityókát" adományoztak a szülők. Ugyanebben a faluban, a Részegh Rozália „Perefernális levelében" a földek és az állatok adományozása mellett gabonát (2 zsák rozsot) is említenek. Ezek után megállapíthatjuk, hogy míg a szentléleki hozománylevelek csak a férjhez menő lány ingóságát, addig az Udvarhely megyei más falvakban (Máréfalván, Homoródújfalun) a kapott állatot is, míg az erdővidéki Kisbaconban és a csíki Csekefalván a birtokot is a leltárukba veszik, sőt élelemmel is ellátják az új életbe indulókat. Tehát a perefernum fogalma (a lány kelengyéje) kibővül, kiszélesedik, itt az ingóságok és az ingatlanok együttesét jelenti. Az alábbiakban kitérünk a csíki hozománylevelek elemzésére. 1.7.17. „INVENTÁRIUM Csík Madarast Böjté István hajadon lányának Rozáliának minden névvel nevezendő perefernumba számlált javainak összve irása az alább következők u. m." - ez a bevezető már elárulja, hogy a közéleti iratok szerkesztésében járatos egyén a hozománylevél szerzője, az aláírással igazolja is magát Csáki János jegyző. A stílusa és a szókincse a XIX. század közepének a dokumentuma. Az eddig megtalált legrégibb hozománylevelünk keltezésekor 1869. január 17-t írtak. Tíz évvel öregebb a Máréfalván talált T. A. „tesztákájárol való lajstromnál". Az okirat megnevezése latinos iskolázottságról árulkodik, nem is csoda Csíksomlyó szomszédságában. Ugyanakkor a közéleti okiratokban használatos szerkesztési gyakorlat birtokában van a jegyző. Viszont nagy örömünkre a népnyelvi fogalmazás és szókincs is érvényesül: „Vagyon láda zárostól", „Vagyon derekaj héjastól", „Vagyon ágy takaró magok szőtte", „Vagyon bunda ujjóstól", „Vagyon csizma párjával". Ezeket olvasva a Kodály Zoltán gyűjtötte Tiszán innen, Dunán túl kezdetű népdal jut az eszünkbe: „... van egy csikós nyájastul". Az arhaikus tájszavak: maradvái (utódai), tőke (kikotort faág) gyertyatartó, küpü méh (fakéreg kaptárban a család méh), diszké (1-2 éves tinó) tehén, fijas (vemhes, fiadzó) juh, vánkos (párna), cserge (állatszőrből és gyapjúbői szőtt takaró), festékes (csíki színes-mintás szőnyeg vagy takaró) stb. nemcsak nyelvtörténeti értékek, hanem kultúrtörténeti dokumentumok is. A népi festett bútorok jelenlétéről tanúskodnak: festett pad, festett asztal, kendőszeg és fogas, karos szék stb. A csíki, híres gyapjú- és más szőttesekről beszélnek a festékes, cserge, kendőző kendő, abrosz, rúdra való lepedő (a rúd a gerendák közé felerősített alkalmatosság a kényesebb ruhák tárolására), kendőző kendő és takargató (takaró ruhák és szalvéták), ágy takaró magok szőtte (osztovátán a háznál szőtte a gazdaasszony). A női ruházat állapotáról is tájékozódhatunk: hosszú bunda, fekete zeke, szoknya (bolti és maga szőtte), rokoja, elő