Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

SZEMLE - SZABÓ ANDRÁS: A mítoszteremtő remény felvillanása: Szopós Sándor

szeredán, a Csíki Székely Múzeumban. A kiállítás felvetette az »elsikkasztott« életművek kérdését: több alkotó munkássága feldolgozatlan, némelyikük neve kikerült a köztudatból. Az utóbbira példa SZOPÓS Sándor festőművész."

1 Sok mindennek összhangban kell állnia ahhoz, hogy valakiből nagy művész váljék. Első és legfontosabb a nyers tehetség, aztán a rajztudás, a színérzék, a szorgalom, a kitartás, az érdeklődő szakmai rugalmasság, a megértő és tisztességes közvetlen környezet, az elismerő társadalom, a megnyugtató anyagi háttér, s a szakmai, valamint az általános közösségi tudat fenntartó befogadása. SZOPÓS Sándor, bár rendelkezett tehetséggel, rajztudással, színérzékkel, szorgalommal és kitartással, szakmai rugalmasság nem jellemezte őt. És annak ellenére, hogy az elismerő társadalom 1940-ben Corvin-koszorúval, 1942-ben Lötz Károly-aranyéremmel jutalmazta, művészetét a kortárs szakmai közösség - mert gyakorta ellenkezett az általuk képviselt nézetekkel - úgy értékelte, akár FÜLEP Lajos, a 20. század egyik legjelentősebb magyar művészetfilozófusa, a Magyar festészet című írásában a Székely Bertalanét: „Egész élete művén végigtekintve: néhány arcképét (főleg fiatalkori Önarckép-^, PfeiffernéV és aktját (Türdés után) letudva, mi marad meg ekkora tehetséghez, tudáshoz és gondossághoz méltó? Különösen: mi marad a jövő számára egyáltalán jelentős, továbbindító és termékeny? Ami e hatalmas energiából és rengeteg munkából a magyar képírás alapjává lehetne? Amihez úgy lehetne visszatérni, mint, mondjuk, a költő Arany Jánoshoz [...]? Fáj a válasz, amikor ilyen nobilis emberről, ily rengeteg munkáról és szent akaratról van szó. Székelynek tragédiája, hogy áfától nem látta az erdőt, az ezernyi másod-harmad-huszadrangú probléma mellett az egyetlen lényegest, melyért születnie és élnie érdemes. Nagyra hivatás, a hívó szó hallása és - ellenkező irányba haladás tűzön-vízen át, heroikusan, született hadvezér határozottságával. S közben még csak révülő sejtelme sem igazi hivatásának. Talán nagyon is keményen hangzik az ítélet arról, aki nemes tulajdonságaiért sok tiszteletet érdemel, s akinek halála után igyekeztek is megadni az elismerést, mely életében fukarul jutott neki." 2 Tulajdonképpen egyfajta konok szakmai megrögzöttségről van szó, amit Szopós Sándor is annak ellenére képviselt, hogy nemcsak Székely Bertalan, hanem Réti István, Edvi Illés Aladár és Révész Imre tanítványa is volt. Ez utóbbiak pedig igencsak markáns képviselői voltak a 20. század elején a magyar művészeti életben magának helyet kérő modern festészeti felfogásoknak. Szopós Sándor mégis a FÜLEP Lajos által kemény kritikával illetett Székely 1 http://udvardy.adatbank.transindex.ro 2 FÜLEP Lajos: Egybegyűjtött írások III. - Magyar festészet (1916). Argumentum Kiadó, Budapest, 1998. 181.