Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)
RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - FERENCZI GÉZA: A moldvai (ősibb) csángókról
Tsángóknak nevezik: lehet, hogy ez a' Nevezet onnan jön, mivel ök vándorló Emberek és Lak helyeket gyakran el hagyták: az a' szó Tsángó pedig ollyan értelemben vétetik, mint kóborló, vándorló." 1 ' ZOLNAI Gyula azonban már 1905-ben elutasította a csammogás csángóvá válásának a lehetőségét. Én viszont a magam megfogalmazta jónéhány érv alapján kételkedem az adott értelmezés helyességében. Mindössze egyetlen meggondolkoztató érvemet említem meg. A történelemből tudott: a fenti „Gyémés-lunkát" a madéfalvi mészárlást (1764) követő menekülés résztvevői alapították. Feltűnő tehát, hogy a szó első írásbeli magyarázatakor (1796), azaz a menekülés után alig három évtized múltán sem a kitelepedettek, sem a honmaradtak eleve értelmezni nem tudják, sőt már nyomorúságos körülmények közé jutott, velük vitathatatlanul azonos nyelvet (nyelvjárást) beszélő saját véreik gúnyolására (köztük éppen „csúnya beszédük" miatt!!) használták szavunkat. A jelenség okaként csak azt tekinthetjük, hogy szavunk valójában sokkal korábbtól létezett (az említettem meg a nem említettem adatok egybehangzón igazolják ezt!), közben azonban a szó eredeti értelme fokozatosan elhomályosult ugyan, de mégiscsak élt. III. Előbb azonban vázolnom kell a korabeli Erdély (egyben Magyarország) keleti határvédelmét. Szerintem ugyanis ez az egész kérdés kulcsa. A korábbi kutatók - érthető - sem időben, sem térben nem tudták szabatosan körvonalazni ezt a határvédelmet. A kutatások kezdete óta csak nyelvészeti, néprajzi s kevés (kései) írott forrásra támaszkodó vélekedések tekintetében az 1960-as évek hoztak fordulatot. Más tárgykörű feltárások ürügyével FERENCZI Istvánnal közösen az időjárási viszontagságok meg egyéb nehézségek ellenére is legyalogolt sok száz kilométer kutatásai révén, szerencsés véletleneknek is köszönhetőn kiderült, hogy térben és időben jól elkülönülő két (három?) erősségsor védelmezte az ország határát. A másutt is a 10. század második feléből vagy all. század első éveiből keltezett, égetett (cserép)falú várak alkotják az első vonalat. Ez a lánc Zilah (Zaläu) környékétől (tulajdonképp Szatmárnémetitől, Satu Mare!) Besztercéig (Bistrita), a Nagy-Szamos mentén húzódik. (Tagjait régészeti leletek mellett helynevek is igazolják.) Besztercétől a Mezőség közepén előbb dél-délnyugat majd dél-délkelet felé folytatódik Brassóig (Brasov). A határvédelemhez tartozónak tekinthető bőséges hely(ség)névanyag meg régészeti leleteket tartalmazó sávja foglalja magában váraink sorát. Ez a sáv jelzi Erdély megszállásának 3 SZABÓ T. Attila: Erdélyi Magyar Szótörténeti Tár. II. Bukarest, 1978, Kriterion, 23.
