Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

NÉPRAJZ - BERECZKI ORBÁN ZSELYKE: Népi táplálkozás Szatmár megyében

táplálkozással kapcsolatos hiedelmek, babonák után érdeklődtem. (Megjegyzendő, hogy a táplálkozásnak, csakúgy mint a paraszti élet többi jelenségének, megvan a hiedelmi háttere. A táplálkozást, annak tárgyait a még élő népi hiedelmek felhasználják céljuk elérésére, sőt természetfeletti tulajdonságokkal ruházzák fel.) 1. Altalános jellegzetességek A betevő falat gondja egyidős az emberiséggel. Együtt nőtt, együtt bonyolódott a műveltségi fejlődéssel. Valamely nép táplálkozásának jellegét nem csupán természeti környezete, földjének termékenysége és éghajlatának jellege, egyszóval terményeinek mennyisége, minősége és változatossága határozza meg, hanem a termények felhasználásának módja is, mert a táplálkozás nem csak életszükséglet, hanem egyúttal élvezet is, amelyet tehetségéhez képest minden ember fokozni igyekszik. Ez a törekvés a szülője a tulajdonképpeni szakácsművészetnek, amelyben legtisztábban mutatkoznak meg a táplálkozás nemzeti, etnokulturális specifikumai. Más népekhez hasonlóan a magyar paraszti táplálkozásbanis a nagy múltú eljárások, ételek a legújabbakkal éltek és élnek egymás mellett, a régi, „primitívebb" (sokszor kényszer szülte) formák különösen ínséges időkben élnek újra (pl. a múlt században, de századunk egyes éveiben is, mikor nemcsak a rügyeket ették meg, de a fák kérgeit is megdarálták és a liszt közé keverték.) A táplálék elkészítése, a szakácskodás az emberiség egyik legősibb foglalkozása, méghozzá túlnyomórészt a hagyományokhoz erősen ragaszkodó nőké, asszonyoké. Nem csoda hát, ha e téren - tárgyi és szellemi hagyományok tekintetében egyaránt - még lépten-nyomon ősi műveltségelemekre bukkanunk. Egyes kutatók nézete szerint táplálkozásunk sok vonatkozásban még ma is „felsőbb" hatalmaknak van alávetve. Bizonyíték erre a halotti tor, ami nem más, mint pogány korból eredő áldozat a védőszellemek számára, a nagy ünnepek előtti böjt pedig tulajdonképpen védekezés az ártó hatalmak ellen. Kétségtelen az is, hogy bizonyos finnugor örökség nyomai ma is kimutathatók a magyar táplálkozás kérdéskörében, ha másként nem, hát a szókincsben vitathatatlanul; fazék, vaj, kenyér, főz, üst, eszik, iszik szavunk minden kétséget kizáróan finnugor eredetűek. A lé (leves) a rokon népeknél a 'halleves' szűkebb jelentésben él, nálunk azonban szemantikailag általánossá vált, a szó kiterjedt mindenféle híg étel megnevezésére. A közép-ázsiai és kelet-európai, kaukázusi vándorlások ideje alatt érintkezésbe léptünk különböző török törzsekkel, tőlük a tejfeldolgozás titkait tanulhattuk meg. Erről tanúskodnak ótörök jövevényszavaink, mint pl. a köpű, író, sajt, túró. A szláv népek étkezési kultúrájának hatása ugyancsak nyomot hagyott szó-