Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)
ÁLLATTAN - DEMETER LÁSZLÓ - MÉREY BALÁZS: Adatok A Hankó-tócsarák (Drepanosurus hankoi, Dudich 1927) elterjedéséről és ökológiájáról a Székelyföldön
A legveszélyeztetettebb élőhely a szentkirályi Bakakert, ahol 2006-ban építkezés kezdődött. Az egyik csicsói élőhely mellett egy telket beépítettek. Egyelőre ez nem veszélyezteti az élőhelyet, de bármikor teheti. A vasút melletti élőhelyet alkalmi hulladéklerakónak használják, a faj jelenlétét itt azzal magyarázzuk, hogy tavasszal a közeli CIC SAN tócsával összeköttetésbe kerül. A szentsimoni Lencsehelyen található élőhely (SIM HON) már néhány évtizede erős változásokon ment át: valószínűleg feltöltötték a tócsát, és mély árokkal csapolták le. 2005-ben fűrészporral töltötték fel a tócsa egy részét. Az árok tavasszal nagy mennyiségű vizet vezet le a területről. A másik szentsimoni élőhely (SIM AT) szántón fekszik. A delnei élőhelyek egyelőre nem veszélyeztetettek. 3. Tárgyalás 3.1. Biometria és fajon belüli változatosság A Csíki-medencei testhossz adatok jóval kisebbek, mint a DUDICH által közöltek (hím 21,2-26,9 mm, n = 16, nőstény 18,7-26 mm, n = 8). Mi is találtunk olyan élőhelyeket, ahol az egyedek átlagos hossza meghaladta a 20 mm-t, ám több élőhelyen is megfigyeltünk kis méretű felnőtt egyedeket. Ez összefüggésben lehet az élőhely táplálékkínálatával vagy egyéb paramétereivel (pl. a hőmérséklettel). Más fajnál (Chirocephaius shadini) is megfigyeltünk hasonló jelenséget a Csíki-medencében (DEMETER, CÄRÄUS ÉS TÖRÖK - nem közölt adatok). A rendelkezésre álló adatok alapján úgy tűnik, hogy a Volvox globator moszatfaj elszaporodása a tócsák vizében együtt jár a levéllábú rákok csökevényes fejlődésével. A kérdés további kutatásra vár. 3.2. Élőhelyek Az eddigi vizsgálatok azt mutatják, hogy a Hankó-rák élőhelyei kis felületű (kb. 500 m 2 ) tócsák. A pH és konduktivitás tekintetében nem találtunk különbséget a faj élőhelyei és a be nem népesített élőhelyek között. Csapadékos nyár és ősz esetében az élőhelyek egész évben vízborítottak, az ezt követő tavasszal pedig nem vagy csak kis számban kelnek ki a peték. Amennyiben a tavasz során az élőhelyek hamar kiszáradnak (alárvák elpusztulnak), de később újra megtelnek vízzel, a faj nem jelenik meg újra. Ezek a megfigyelések arra utalnak, hogy a tartóspeték aktiválódásához (kikeléséhez) a kiszáradás és a fagy egyaránt szükséges. A tartóspeték akár évtizedekig is életképesek maradhatnak (HAIRSTON 1998) és az élőhelyek üledékében felhalmozódott petebank képes pótolni a kedvezőtlen hidrológiai viszonyok okozta veszteségeket. Egy a csoportnál leírt adaptáció a nyújtott diapauza (prolonged
