Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2006. Humán-és Természettudományok (Csíkszereda, 2007)

SZOCIOLÓGIA - PÉTER E. KATALIN: Csík megyei kivándorlás 1850-1910 között

A csíkszeredai levéltári adatoknak nyoma veszett a két háború alatti menekülésben, az Iparkamara székhelye pedig tűzvész martalékává lett. Miért mentek el? Hova? Hogyan mentek el? - ezekre a kérdésekre a választ már csak az akkor megjelent újságokban, kiadványokban kereshetjük. A túlnépesedett falvakban az élet lehetetlenné vált. Részben a „piacok" beszűkülése miatt, részben a relatív túlnépesedés okán a valamilyen alternatív jövedelmet ígérő elvándorlás látszott kézenfekvő megoldásnak. A „jó, értő és megbízható munkaerő pedig kelendő volt mindenek előtt a „Regátban", az önálló államalakulatban szerveződő Románia déli tartományának városiasodó településein, a későbbi fővárosában és a dunai kikötővárosokban. Amikor a „kimozdulás" folyamattá erősödött, másképp: a „szomszédsági" fogadókészség új életszervezési lehetőséget is jelentett, akkor a kivándorlás és elvándorlás már szervezett formában történt. A hegyeken át megnyitották a „zöldhatárokat", és a cselédlányokat például a Nőegylet segítette a munkába állásnál. A századfordulóig a mezei munkásokat Romániában jobban is fizették, mint Erdélyben, s az iparosok is jobb jövőt reméltek. A múlt század végén Romániában új vámszabályokat léptettek érvénybe, amelyek ugyan megnehezítették a kereskedelmet, de az iparosoknak kedveztek. Moldva, Havasalföld pedig tudatos bevándorlási propagandát fejtett ki, ami arra bátorította a székelyföldi, s különösképpen a csíki mesterembereket, hogy „hivatalosítsák" kitelepedésüket. A marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred magmaradt iratanyagában egy 1918 tavaszán „a hadjárat előtt Romániában élt egyénekről" készült érdekes kimutatás közvetve tanúskodik róla. A táblázatba foglalt dokumentum rögzíti a huszár neve mellett a polgári foglalkozását, romániai foglalkozását, az őt foglalkoztató céget, a „jelenleg is" Romániában lévő rokonait, ismerőseit, házanépét és címét. Megtudjuk ebből a kimutatásból, pl. azt, hogy a magyarul és románul is jól beszélő Sípos János szakaszvezető az itthoni földművességet istállómesterségre váltotta Czell Frigyes és Fiai bukaresti sörgyárában, felesége és hét gyermeke pedig „jelenleg is" ott él. Feltehetően Sípos szakaszvezető, ha megúszta a Nagy Háborút, akkor családjához tér vissza. A három erdélyi nyelven beszélő, civilben molnár Bíró Mihály a bräilai „1-ső riskásagyárban" is molnár, felesége három gyermekükkel „jelenleg is" ott lakik. Nagy István cipészről kevés ugyan az adat, „nevezett szabadságon lévén", de a „Megjegyzések" rovatból megtudjuk, hogy „szülei Bukarestben laknak".

1 A címben jelzett időközben kezdődött el az Amerikába való kivándorlás is, az általános erdélyi trendhez simulva a Székelyföldről Udvarhely, illetve Maros székből. A marosvásárhelyi 9. honvéd huszárezred iratanyaga. Budapesti Hadtörténeti Levéltár 3895. sz. doboz.