Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)
SZEMLE - SZŐCS JÁNOS - GYARMATI ZSOLT: Új szelek és régi reflexek a mai székelyföldi román történetírásban. (Liviu Boar: A csík-, gyergyó- és kászonszéki románok a XIX. században)
Senmiclăuşnak Gyergyószentmiklóst, Tölgyest pedig Tulgheşnek s a többit is hasonlóan? Pedig a román nyelvű szövegekben az „őslakosok" használhattak olyan elnevezéseket, amilyeneket akartak. De nem ezt tették, hanem - mivel nem ők voltak az őslakosok - letelepedésükkor átvették a székelyek által már régóta használt helynévanyagot. A kötet egyik módszertani csemegéje a gyergyói görög-katolikus esperesség területén rekonstruált román „könyvforgalom" és olvasási kultúra. Ennek az alfejezetnek az elemzése külön recenziót érdemelne, kritikai észrevételeink kizárólag a román betelepülés előtti szláv nyelvű „könyvforgalomra" vonatkoznak. Természetesen ezúttal sem a szerző a főszereplő, hanem a nyolcvankilencven évvel ezelőtt élt és alkotott székelyföldi román értelmiség. A már említett Elie CÂMPEANU esperes és tanító „Csík megyében" (sic!) megtalálta Neagoe BASARAB havasalföldi román vajda szláv nyelvű imádságoskönyének „nem teljes példányát". Erről nem ő maga ír, hanem egy marosvásárhelyi tanár, bizonyos Nicolae SULICĂ, aki brilliáns logikával megállapítja, hogy mivel drága szellemi portékáról van szó ezt maga a vajda, vagy a székely székekkel gazdasági kapcsolatban álló „jelentősebb" bojárok juttatták a székelyföldi románokhoz. 17 A könyvről érdemleges adat nem derül ki (mai lelőhely, beazonosítás stb.), nem tudjuk mikor, milyen körülmények között kerülhetett „Csík megyébe". Amennyiben a 16. század elején Székelyföldön egyáltalán olvasták a könyvet, a legnagyobb rejtély: milyen etnikum, melyik rétege, mit érthetett egy szláv nyelvű imádságoskönyvből? Egy másik problematikus történet ugyancsak SULICÄ nevéhez fűződik, aki a gyergyói görög-katolikus esperesség könyvtárának leltárkönyvében több, a román fejedelemségekből származó könyv bejegyzését fedezte fel. Figyelmünket az Apostol című, 1683-ban Bukarestben nyomtatott könyv keltette föl, amelynek kéziratos bejegyzéséből pusztán annyi derül ki, hogy FINEA (logofăt) adományozta egy bizonyos LEPĂDAT nevű személynek. Eddig rendben is volna, csakhogy maga BOAR számára nem biztos az adományozás 1704-es dátuma, illetve a könyvet kapó személye. Mindkét személyről, közzé nem tett adatok alapján azt feltételezi, hogy Vaslábon éltek, ahonnan Finea Moldvába települt, Lepădat pedig a vaslábi egyházközség (?) kántora volt. A két kiragadott - és terjedelmi okokból nem említett néhány további - példától eltekintve az alfejezet jól szemlélteti, főként a 19. századbeli görög-katolikus könyvek jelenlétét a tárgyalt térségben. A könyv 7. ugyancsak terjedelmes fejezete a románság oktatásban való részvételének körülményeiről, statisztikájáról szól. A gazdagon dokumentált tanulmányból az olvasó képet alkothat a székelyföldi román elemi oktatás 17 BOAR, Liviu: /. m. 103.
