Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)
MŰTÁRGYVÉDELEM - MARA ZSUZSANNA: Egy 18. századi fülkés barokk szobor restaurálása. - Szent Anna tanítja a gyermek Máriát
kép). A japánpapír eltávolítása után a tisztítás következett. Ez a restaurálás egyik leglátványosabb része hozzáértők és érdeklődők számára egyaránt, mivel már vastagabb felületi szennyeződés eltávolítása is igen mutatós eredményre vezethet, nem beszélve a régi, megsötétedett bevonatok alól előkerülő élénk színekről". Amennyire látványos, annyira nehéz feladat is. Ezt a visszafordíthatatlan folyamatot rétegvizsgálatok, az alkotó anyagok megismerése előzi meg, a megfelelő oldószerek kiválasztása érdekében is. Nemcsak különálló tárgyak esetében, de tárgyon belül, színenként is lehet más-más oldószer a megfelelő. A lüszterezett felületeket zsíralkohol-szulfát vizes habjával tisztítottam, kivéve a kék lüsztert, mivel ezek lúgérzékenyek és tisztításkor megbarnulhatnak 12 . Az aranyozott felületek tisztítására n-dekanol (90%) és metilén-klorid (10%) keverékét használtam. Ez az oldószer jónak bizonyult a festékrétegen levő megöregedett, megsárgult lakkréteg eltávolítására is (11 -12. kép). A faragások és a festékréteg hiányainak pótlása, majd az esztétikai helyreállítás következett. A fahiányok kiegészítése fenyőfával (Mária napsugaras dicsfénye) és bambusszal (ujjai) történt. Ezeket a festékréteg hiányainak tömítéséhez használt masszával alapoztam le. A tömítéshez, 3,5-7 %-os nyúlenyvtX és hegyikrétái használtam (13. kép). Azokra a felületekre, melyeket arany vagy ezüst lapocskával egészítettem ki, bóluszos alapozás került. A felületeket kissé szint alá csiszoltam - nagyon finom dörzspapír segítségével -, majd retusáltam. A retusnak sokféle módszere alakult ki az idők folyamán. Az ún. beilleszkedő (integrált) retus, ami arra törekszik, hogy a lehető legjobban utánozza az eredeti jellegét színében, plasztikájában egyaránt - ez a módszer zavarja legkevésbé a műalkotáson belül az anyagszerűen kifejeződő összefüggések együttesét. Ezzel párhuzamosan alakultak ki azok a módszerek, melyeket megkülönböztethetőnek nevezünk. Fontosabb változatai a következők: semleges (neutrális), pontozásos, valamint a vonalkázott (tratteggio vagy rigatino) retus. A megkülönböztető retusok közül ez utóbbi a legelterjedtebb. De a kiegészítés módját a hiány mérete szabja meg. Az apró kopások pótlása nem követel feltétlenül vonalkázást, így a megkopott ezüst alapra felhordott arany lüszter kiegészítésére is a pontozásos módszer az alkalmas. A kiegészítések felismerhetősége alapvető szempont, ugyanúgy mint a visszafordíthatóság. Tehát a retushoz használt anyagok megválasztásában fontos, hogy a pótlás, ha szükséges, könnyen eltávolítható legyen, és ezzel ne veszélyeztesse az eredetit 13 . 11 KOVÁCS Petronella: Festett felületek tisztítása. = Isis (Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetek 1.). Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, 2001. 49. 12 CZINEGE András: Lüszterezett felületek a polikróm faszobrászatban. (Szakdolgozat). Budapest, Magyar Képzőművészeti Egyetem, 2005. 67 - 78. 13 GÖRBE Katalin: A kiegészítés módszerei a festmények restaurálásában. = Isis (Erdélyi Magyar Restaurátor Füzetek 4.). Haáz Rezső Múzeum, Székelyudvarhely, 2004. 14-18.
