Murányi János szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2005. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2006)
RÉGÉSZET - TÖRTÉNELEM - NAGY MÁRTA: Egy főúri rangra emelkedett nemes élete: Hidvégi Mikó Ferenc (1585 - 1635)
nyilván titkolatlanul az törökök beszélik, hirdetik, hogy az mostani hadnak, noha lengyelek ellen vagyon az neve, de mi ellenünk való, hogy kétfelől szorítsanak meg bennünket..." majd így folytatta: „írjon kegyelmed mindenekről, hadd érthessünk tempestive mindent." 111 Rákóczi aggódott, hogy a tervéről, miszerint részhadat küld a törökökhöz, idő előtt értesül a Porta, s ebből kára származhat. Félelmét növelte az a tény is, hogy a török seregek korábbi tervüktől eltérően Ruszcsuknál 112 keltek át a Dunán, majd Gyurgyevónál (Giurgiunál) táboroztak le. 113 Mikó Ferenc egyik legfontosabb feladata ekkor az volt, hogy a törökök terveiről, várható hadi lépéseiről információval lássa el a fejedelmet és eloszlassa aggodalmait." 4 Rákóczi félelme alaptalannak bizonyult, hiszen a törökök perzsákkal folytatott háborúja és a lengyelek nagy hadi előkészületei révén a Porta elállt a háborútól, és Sahin aga komoly tárgyalásba kezdett a lengyelekkel a kibékülés érdekében; ebben Rákóczi György is közvetített. A fejedelem érdeke az volt, hogy a béke feltételei az ő közvetítésével jöjjenek létre és Erdélyt is kedvezően foglalják bele. Azonban szándékától eltérően alakultak a dolgok." 5 Ugyanis a lengyelek a fejedelemmel való egyeztetés nélkül, az ő bevonását mellőzve kezdtek tárgyalásokba és Erdélyt a két vajdasággal együtt úgy foglalták a békébe, hogy azt Rákóczi György sérelmezte; erről így írt: „Melyekben mi sokkal is több veszedelmet látunk lenni, hogy sem mint jónkra való dolgot, mert az felőlünk való kondíciónak minden veleje csak az, hogy: Transilvanas praeter veterem consuetendinem, in nulla re impediatur." ut Utasította Mikó Ferencet, hogy a lengyel követtel tárgyalva kérje, hogy: „a passa előtt és konstanter állítsa, hogy noha ők az Sahin agával való tractában emiitettek minket is, de az nem volt mi hírünkkel s akaratunkból. "" 7 Mikó Ferenc teljesítette a fejedelem utasítását, és udvariasan megköszönte a király jóakaratát, melyet hazája iránt tanúsított. Egyben arra kérte a követet, hogy országuk dolgát ne igazgassák, ők magukra gondot viselnek." 8 1,1 Rákóczi György levele Mikó Ferenchez, 1634. aug. 23. = Szerk. SZILÁDY Ádám - SZILÁGYI Sándor: i. m. 207-212. 112 A havasalföldi vajdaság déli részén, Bukaresttől nem messze. 113 Erdélyi Országgyűlési Emlékek. IX. 205. 114 Rákóczi György levele Mikó Ferenchez, 1634. aug. 26. • Szerk. SZILÁDY Ádám - SZILÁGYI Sándor: i. m. 212-213. 115 Mikó Ferenc levele Rákóczi Györgyhöz, 1634. szept. 14. = Szerk. SZILÁGYI Sándor: Levelek és okiratok I. Rákóczi György keleti összeköttetéseihez. 256-258. 116 Rákóczi György levele Mikó Ferenchez, 1634. aug. 28. = Szerk. SZILÁDY Ádám - SZILÁGYI Sándor: i. m. 214-217. 1.7 Uo.214. 1.8 Mikó Ferenc levele Rákóczi Györgyhöz, 1634. szept. 14. = Szerk. SZILÁGYI Sándor: Levelek és okiratok 1. Rákóczi György... 256-258.