Bálint Laura szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Természettudományok (Csíkszereda, 2004)

Korabeli bizonyítékok a bölény Kárpát-medencei elterjedésére és kihalására (Náhlik András - Mara Gyöngyvér)

kat hatalmasul elfoglalták volt... a bíró... azon vadászok tizedese előtt a váradi Kapitulomnak ezen ügy sorát említett módon tudomására hozta." (330. sz. okirat, 455.) Vagyis nyilvánvaló, hogy a „comes bubalinorum" a bölényvadászok olyan feje volt, aki a vadászok peres ügyeiben is bíráskodott. Az ispán helyettese (az eredeti latin szövegben „vicarius iudex" - helyettes bíró) egyben bírói tisztet is viselt. Feltételezhető tehát, hogy a korabeli társadalomban a bölényvadászok külön testületet alkottak. Érdekes és ma már megmosolyogtató leírást olvashatunk a bölényről Apáczai Csere János XVII. századi Magyar Encyclopaediájában. Eszerint „A bonasus (bölény) formájával és nagyságával hasonló az ökörhöz. Az ő természete magát megoltalmazni mind rugódozásával, s mind forró ganéjnak bőségét négylépésnyire is hátrafosván, hogy a vadászok és az ebek annak ártalmasságától és égetésétől félvén, nem merjenek közel járulni..." Apáczai kortársa, J. A. COMENIUS (1675) Sárospatakon írt latin-magyar tankönyvében az „erdei bikát" (urus) ugyancsak megemíti. Egyes erdélyi levéltárak 1625-1739 között keltezett okiratai „csáváit bilind borjú bőr"-ről, „begyén bőrök"-ről, „ágytakaró begyén bőrök"-ről, „begyenbőr dolmány"-ról, „belin szaruból csinált palack"-ról, „bélend szarv"-ról, „belind szaru puska palaczk"-ról, „begyin szarv puskaportartó"-ról adnak hírt (SZABÓ 1976). MISKOLCZI GÁSPÁR (1702) sorai arról tanúskodnak, hogy - a kor természettudományos ismeretei hézagosak lévén - gyakran összetéveszthették az állatfajokat. Könyvének X. részében ezt írja: „Az Alcesről avagy Beléndről... szarvas forma egészen, azonban a lónál is tetésebb, erre nézve Ló-szarvasnak is nevezhetjük... Neveztetik a Németektől Elend-nek." Nyilvánvaló, hogy MISKOLCZI „beléndje" jávorszarvas. A bölény leírását a XIII. részben olvashatjuk, itt viszont latin nevén szerepel: „Az Ökörrül és tehénrül... annak nemei közé számláltatnak a Bialok is, úgymint erdei vad ökrök. És viszont a Bonasus, kinek serénye és visszahorgadt szarvai vannak, mely miatt a türkölődzésre is alkalmatlan." Valószínűleg MISKOLCZI tévedését vehette át PÁPAI PÁRIZ FERENC, 1782-ben kiadott magyar-latin szótárában, amikor a „belénd" szó latin megfelelőjére „Alces"-t ír (PÁPAI 1782). És ezt a tévedést vehette át GÁTI ISTVÁN (1795) is, amikor A természet Históriája című könyvében a következőket írja: „A Jáhor v. Beléndis, ez a szarvasnál nagyobb, a feje hosszú vékony, hegyesen menő... hátulsó lábai az elsőknél magasabbak ... Németül Elendthiernek neveztetik..." Erdélyben a régi vajdák idejében nagy bölényvadászatokat rendeztek, de ezek a XVI. századtól kezdve a ritka események közé tartoztak. BlELZ (1862) szász krónikás szerint 1534-ben a gyergyói hegyeken csordákban éltek, sok kárt tettek, sőt, az embereket is megtámadták, agyontiporták, ezért „Maylad István - Majláth István [a szerző] a régibb Woywodák ősi szokása és rendje szerint Fabianus napján egy vadászatot tartatott".