Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)
Bethlen Gábor székely politikája (Demény Lajos akadémikus)
zászlók üresek és csak szegény Bocskai fejedelem idejétől fogva is közel hatezer székely lött jobbággyá". 41 A visszaélés - Bethlen szavaival élve az abusus - az ország kárára „és az igazságnak is ellene legyen, akárki megítélheti". A fejedelem megemlíti, hogy „ennek előtte két vagy harmadfél esztendővel", tehát 1620 nyarán kísérletet tett a jobbágyságra szegődött szabad székelyek megadóztatására, de minden ígéret ellenére „azt is sokféle mesteséges circumscriptiokkal (= rávevésekkel), ki ő kegyelmekhez nem illett volna", még a portai adóhoz való hozzájárulást is megkerülték. A kérdést „azolta csak in suspenso (= függőben) tartottuk", mert látta, hogy „minden terhet csak az hadakozó nép nyakába akarnak vetni". Ennek kapcsán nőtt az elégedetlenség, s újabb feszültség kapott erőre a Székelyföldön egyfelől a katonáskodó és adót fizető lófők és veres darabontok, másfelől a nemesek és a nekik jobbággyá szegődött székelyek között. A helyzetet „nem acceptáltuk" (= fogadtuk el) - írta a fejedelem -, és értvén „az székely híveink között való nagy difficultásokat (= nehézségeket), minékünk az tetszik, hogy ők is kövessék az igazságot és ha immár az hadakozó népnek nagy része közöttük jobbágyságra adta magát (kinek az szabadságot azért adták ő kegyelmek országul, hogy az szükségnek idején velünk együtt fegyverekkel szolgáljanak hazánknak), mind azok és in genere mindenféle jobbágyok rótassanak kapuszámra ő közöttök is, kik ha esztendőben országunk régi szokása szerént adóban nem contribuálnak is ottan csak a porta adójának felvetésekor kapuszámról fizessenek ők is, mint a két nemzetben lévő szegény község..., ki ellen soha jó lelkiismerettel senki közülök nem szólhat, mert ez békességben való csendes nyugodalom nékiek is oly jó és hasznos, mint minékünk". A javaslat tehát a portaszám szerinti adó bevezetését irányozta elő a székelyföldi jobbágyság esetében is, ami az egyik leglényegesebb lépés lett volna a vármegyei és székelységi jobbágyság közötti különbség eltörlésében. Valójában erre törekedett a fejedelem, vagy inkább csak a székelyföldi nemesség megzabolázására, a szabad székelyek jobbágyosításának megállítására? A javaslat következő része inkább ez utolsó törekvést sejteti. Bethlen ugyanis azt is kikötötte javaslatában, hogy a nemesek mentsék fel a jobbágyság alól azokat, akik kölcsön vett pénzért szegődtek el hozzájuk, ha a kölcsön vett összeget kifizetik. A lófő és a nemes - a fejedelmi javaslat szerint - köteles az ilyentől a visszaadott kölcsönt elfogadni és őt a jobbágyi állapotból felszabadítani. A fejedelmi propozíció mindkét vetületének vizsgálata abban a szoros összefüggésben, amelyben azt Bethlen elgondolta, minden kétséget kizáróan elárulja az igazi szándékot: a jobbágysorba jutott szabad székelyek visszaszerzését az ország hadába. Bethlen ezt elég világosan papírra is vetette az országgyűlésnek tett előterjesztésében, amikor leszögezte, hogy ez a „két dolog, ha eligazodik az igazság szerént, ez két jó jő ki belőle, hogy ennek
