Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

Bethlen Gábor székely politikája (Demény Lajos akadémikus)

utánna nem oly könnyen adja magát az rossza is jobbágyságra (mert az olyanokat méltán rossznak mondhatjuk, kik az hazájának való szolgálat előtt magok szabad­ságát ultro [= önként] leteszik és jobbágyokká lesznek örömestben), látván, hogy az jobbágyságban sem élhet szintén oly könnyen, mint ők elgondolták volt és így megszaporodik az szolgáló rend közöttök. Másik jó ez lehet, hogy mégis valami kevéssel segédhetik ő kegyelmeket az porta adójának megfizetésében." 42 Bethlen valójában a szabad székelyek önkéntes elszegődésének a folyama­tát akarta előterjesztésével megfékezni, rávenni a hadviselésre kötelezett szé­kelyeket, hogy tartsanak ki szabadságuk mellett. Ehhez viszont helyzetük meg­szilárdítására volt szükség nemcsak a nemességgel, hanem a jobbágysággal szemben is. Persze, Bethlen azt sem tagadta, hogy a székelyföldi jobbágyság megadóztatása növeli a kincstári bevételt. Utóbbi már csak annál fogva sem lehetett az intézkedés fő célja, mert az a néhány ezer forint, amit a fejedelmi kincstár ezzel nyert volna a húszas évek elején, szinte elenyésző volt az össz­bevétel viszonylatában. A fejedelmi előterjesztésre a besztercei országgyűlés (a székelyföldi jobbágy­ság megadóztatása céljából) elrendelte az összeírást. Az országgyűlési határoza­tok 13. pontja, amely e kérdéssel foglalkozik, még azért is roppant jelentőségű, mert pontosan meghatározta az ősjobbágy sok vitára és ellentétre alkalmat adó fogalmát. Ez a fontos cikkely így hangzik: „Mivel hogy pedig az székely uraink atyánkfiai is közöttök való jobbágyságnak connumeratióját ez országnak közön­séges javára nézve az portai adónak contributiójára megígérték, hogy ez közöttök való egynyíhány rendbeli jobbágyoknak discretiója egyszer pro rato et firmo dicidáltassék (= különválasztása egyszer s mindenkorra eldöntessék) és kiket connumeráljanak közzülök, és micsoda rendbéli jobbágyokat rójjanak meg, világosan constáljon, akarván subleválni (= megsegíteni) ebben az tereh vi­selésben ő kegyelmek is a két nemzetet, végeztük azért országul, hogy az köztök való ős jobbágyok és egyéb rendbéliek megválasztassanak, melyből hogy valami confuzio (= félreértés) ne legyen, az kik közöttök jobbágyoknak ítíltetnek, azok légyenek, az kik Mihály vajda bejövetele előtt ős jobbágynak tartattanak, azok­nak hivattattanak. Az kik pediglen avagy Mihály vajda bejövetele előtt ős job­bágynak nem tartattanak, avagy Mihály vajda béjöve-tele után számláltattanak az ős jobbágyok közzé, azok ős jobbágyoknak most is ne tartassanak ez connumeratióban, hanem mind az feje kötött és mind azokon kívül is in genere mendenféle egyéb jobbágyok connumeráltassanak és kapu számra rótassanak. Az kik pedig Mihály vajda bejövetele előtt ős jobbágyoknak tartattanak, azok mostan is azon ős jobbágyságban maradjanak, és ne is connumeráltassanak az sellérekkel együtt. De selléreknek is csak azok tartassanak, az kiket az nemes

Next

/
Thumbnails
Contents