Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

A csíki bútorfestés (Dr. Kardalus János nyug. tanár, néprajzkutató)

értékeiről, azokról a néprajzi tájegységekről, vidékekről és falvakról, ahol ilyen tevékenység volt. Székelyföldön bútorfestő központok az alábbi tájegységeken működtek: Sóvidék (Korond, Parajd), Nyikó mente (Bogárfalva, Csehétfalva, Kecsét), Nagyküküllő mente (Székelyudvarhely, Telekfalva, Lengyelfalva, Décsfalva, Agyagfalva, Székelyderzs), Kis- és Nagyhomoród mente (Abásfalva, Homoródalmás, Lövéte, Kápolnásfalu), Csík vidéke (Csíkszentdomokos, Csíkszenttamás, Csíkdánfalva, Csíkmenaság, Csatószeg, Fitód), Gyergyó vidéke (Gyergyószentmiklós, Gyergyóújfalu, Gyergyószárhegy, Gyergyócsomafalva), Erdővidék (Vargyas), Felső-Háromszék (Felsőcsernáton, Alsócsernáton és Kézdivásárhely). A Székelyföldön készült festett bútorok, noha tájegységek és falvak szerint különböznek is egymástól, a tárgyak formáit, szerepét, a díszítményt, a színeket és a motívumokat illetően, alapvetően mégis egységes vonást mutatnak. A tárgyi hagyaték igazolja, hogy Csík vidékén a XIX. században Csíkszentdomokoson, Csíkszenttamáson, Csíkdánfalván, Csíkmenaságon, Csatószegen és Fitódon bútorfestő műhelyek léteztek. Erre Malonyay Dezső is többször utal.

2 A bútorfestés egyik legrégebbről fennmaradt darabját e tájegységből Csíkszentdomokoson a néprajzi gyűjteményben őrzik. Az 1870-es évszámot viselő, két részből álló edénytartó tálas formája és díszítése alapján is egyedi. A tálast díszítő valamennyi csokor rendhagyó módon különbözik a másiktól, nem azonos, nem is párhuzamos egymással. A különböző motívumok egyedisége, a virágok egyetlen szárra való festése a templommennyezet kazettáinak stílusához áll közel. A tálason a virág-, levél- és szármotívumok igen kevés változatban fordulnak elő. Jellegzetessége, hogy barna alapszínű bútoron vésett kazettákba festették a virágcsokrokat. A néprajzi gyűjtemény állománya jelenleg 30 darab XIX. századi festett bútorból áll. Vannak hátas székek, hosszúpadok (padládák), hozományos ládák, falitékák, almáriumok (tálasok), fogasok (bokálytartók) és asztalok. A bútorok alapszíne világos- és sötétkék, illetve sötétzöld. A motívumokat világospiros és zöld színekkel festették, fehér színnel árnyalták a bútorfestők. A csíkszentdomokosi festett bútorok egyik jellegzetessége az átikás virág, amelyeket a bútorfestők sárga vagy fehér színekkel emeltek ki. A csíkszentdomokosi festett bútorokon gazdag motívumkincset láthatunk. Jellegzetes a tulipán, amelynek több mint tíz változatát is megtaláljuk. Ezek között kiemelkedő a világospiros színnel festett lángoló tulipán. Gyakran előfordult a margaréta és a szegfű. A kompozíciók többsége hajlított szárakból és virágokból indul ki. Gyakoriak a szárból és virágból komponált alapozások is, 2 Malonyay Dezső: A magyar nép művészete. I. Budapest, 1907. 186-192.