Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)
A népi magzatvédelmi kultúra és a prenatális medicina a születés előtti életről (Dr. Balázs Lajos egyetemi docens)
a valóságos magzat érzékelésének sem. 2 Ez a felfedezés a múlt század 60-as éveiben történt, a vád pedig az azt megelőző időszakok medicinájáról szól. Amiről én beszélek, ez utóbbi ítéletnek tagadása lesz. Természetesen egy más kultúra felől közelítve a dolgot. Egy imával kezdem. „»Edes Jóistenem, segélj meg, adj szerencsésen ép gyermeket. Oröjz meg szomorúságtól, nehogy félszeg gyermekem legyen, hogy ingemet bántson... Legyen Istennek dicsőségére, embereknek tetszésére! Segíts meg édes Jóistenem!« Mi folyton így imádkozunk, amíg úgy vagyunk." Idéztem egyik adatközlőm többes szám első személyben fogalmazott, tehát általánosító mondatát. A fohász a terhesség ideje alatti lelkiállapotot és viselkedést szabályozó vezérelv gyanánt is értelmezhető. Ez az időszak, vagyis a prenatális idő, állapot keretében, amit Pócs Éva úgy minősít, hogy „mind az anyára, mind a magzatra nézve kockázatos kimenetelű" 5 , két sajátos időegységre különíthető el, noha az első tartalma végérvényesen nem szűnik meg a második időtartam alatt sem. Az első időszak alatt, amit nyilván nem én határoztam meg, hanem az aszszonytársadalom tapasztalati tudásából következtettem ki, a terhességi idő 2/3-át értem, amikor a magzat a szentdomokosiak szemlélete szerint primer, vagyis az anya környezetéből csaknem teljes szenzoriális információhoz jut, egész sor pozitív és negatív érzéki hatásnak van (lehet) kitéve. Mivel ez az időszak kritikusabbnak minősül, sérülési/védekezési időnek nevezzük. Behatárolása egyrészt a magzat biológiai fejlődésének empirikus (intuitív) megfigyelésén, másrészt a mágikus gondolkodáson, sajátosan az analógiás mágia mechanizmusán alapszik. A másik, a fennmaradt 1/3 idő, mely alatt mintha ellenállóbb volna már a magzat, inkább a szülés lefolyása (könnyű szülés, nehéz szülés, szerencsés vagy szerencsétlen szülés) esélyének latolgatásában telik el. A továbbiakban az első időszak magzatvédő kultúrájáról próbálok igen vázlatos és összesűrített képet nyújtani. A naponta, reggel is, este is, főleg harangszó idején „saját szóval" (ti. egyéni fogalmazásban) elmondott ima a „szép és ép gyermek" akarásának, a „szerencsés szülés" vágyának mentális, spirituális megnyilatkozása. A praktikák, tiltások, intelmek rendszere viszont szelektív módon és gyakorlatiasan szabályozza a kockázatos idő alatt a terhes nézését, hallását, szaglástartományát, tapinthatási, ízlelési szabadságát épp azért, hogy az imába, gondolatba megfogalmazott vágy egy nem keresztény segítőrendszer által is támogatást, megerősítést nyerjen. 2 Uo. 122. 1 Pócs Éva: Néphit. Magyar néprajz. VII. Népszokás, néphit, népi vallásosság. Szerk. Dömötör Tekla. Budapest, 1990. 629.
