Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

A népi magzatvédelmi kultúra és a prenatális medicina a születés előtti életről (Dr. Balázs Lajos egyetemi docens)

A rendkívül körültekintő és összetett jelenségtünetet, amit Szentdomokoson megismertem, és amely egyértelműen az ember intrauterin életével való törődés tükre, csak úgy tudom megjeleníteni, ha az általam tipologizált tilalmakat tőmondatokba összevonom a profilaxissal, néhányat pedig többnyire vétségtörténettel, igazából hiedelemtörténettel illusztrálok.

4 Tapintási tilalmak: Ne szedjen gyümölcsöt a kötényébe: almát, paradicsomot, semmi szemest: kokojzát, epret, ribizlit; ne tegyen a kötényébe semmit; 'ne érjen virág a hasához; ne tegyen kulcsot a kötényébe; a hasi résszel ne érintkezzen semmi; ne szedjen forgácsot a kötényébe; a köténye zsebébe ne tegyen pénzt; ne feküdjék friss szénába; ne rúgjon állatba (macskába, kutyába); befőzéskor ne cseppentsen magára a főzetből; ne méretkezzen stb. „Olyan volt egy, A. K., hogy az anyja nekiállt s a tehenet takarította. A tehén olyan szép volt, hogy így megölelte. O nem gondolt arra..., há, amikor meglett a gyermek, csupa szőr volt. Akkor az apja nekiállt, megölt egy tinót: arra tanyították. S akkor annak a nagy bendőjibe belé kellett varrják: a pacaljába, az emésztőgyomorba, s az arcára es bőrt tapasztottak abból a büdös gyomorból. Az aztán leette a szőrt. Ez a 30-as évekbe történt. Úgy a trágyába belétették csórén. Kihagyták az orrát s a száját. Oda belétapasztották. Nem tudom, mennyi idő volt kitűzve, hogy benne kell legyen. S lemarta azt a nagy szőrököt. Úgy etették benne csuszlival, mert nem tudta szoptatni attól a nagy bendőtől. Szép ügyes asszony lett belőle. Az orvos es csudálkozott, hogy létezik!" (Nő 66, 1989). Ezt a példát nemcsak a puszta illusztráció gyanánt idéztem, hanem azért is, mert egy igen ősi tudás egyik princípiumára épített, tőlünk igen messze eső régiókban is gyakorolt, úgy tűnik, a magyarság által is ismert, a székelymagyarság által mindenképpen, és alkalmazott gyógyítási eljárást is példáz. (Én ezeket „klinikai eseteknek" nevezem.) A domokosi gyógyítástörténet megkopott formájában is példája a beavatási halálnak, a kezdetekhez való mágikus visszatérésnek, hogy ezáltal lehetővé váljék az újjászületés, vagyis az a jelenség, amit Eliade hatalmas térben és időben előforduló példák alapján értelmez. A hangsúlyt ezúttal nem annyira a hiedelem lényegére, rendeltetésére óhajtom helyezni, ám ez továbbra is fontos, hanem az eljárás néhány megdöbbentő analógiájára. Eliade, amikor a második születés, „újjászületés" szertartásáról ír, többek között a bantu négerek beavatási rítusait említi, ahol „az apa kost áldoz, majd a kos gyomrába és bőrébe burkolja a gyermeket... Három napig marad a kosbőrben. Ennél a népnél a halottakat kosbőrben és magzati helyzetben helyezik el. Az állatbőrbe való rituális öltöztetés révén történő mitikus újjászüle4 Bővebben Balázs Lajos: Szeretet fogott el a gyermek iránt. A születés szokásvilága Csíkszentdomokoson. Csíkszereda, 1999.