Forró Albert - Gyarmati Zsolt szerk.: A Csíki Székely Múzeum Évkönyve 2004. Társadalom-és Humántudományok (Csíkszereda, 2004)

Három csíki falutörvény (Szőcs János muzeológus)

meg. Az örmények és a székely lakosok között számunkra addig lappangó ellentétek nyertek megfogalmazást, pontosabban mondva jelentkeztek újból, mert még 1815-ben a szépvíziek a helybéli örményeknek megtiltották az erdőlést. És csupán évi 7 forintos taksa ellenében adtak erre engedélyt. 11. A tűzkárok megelőzése okán a falugyűlés a felelőtlenül pipázókat is megrendszabályozza. 12. A vetéskapukat „vakmerően nyitva hagyó" egyénekre kiszabott 3 forintos bírsággal is a felelőtlen egyéneket akarják jobb belátásra bírni. Ez esetben azt is törvénybe iktatják, miszerint amíg a károkozó ki nem fizeti a bírságpénzt, addig nem engedik szabadon. 13. Az utolsó pontban a juhnyájak legeltetésének általános, kötelező szabályait összegezik: A seregnek áldozó csütörtökig ki kell vonulnia a kijelölt havasra, onnan Szent Mihály napig, szeptember 29-ig semmi szín alatt nem jöhet be. Aki ezt az előírást megszegné, azt 6 magyar forintnyi büntetéssel sújtják. A faluközösség azért, hogy a létfenntartás fő összetevői: a földművelés, az állattartás és az erdőgazdaság, a dolgok természetéből adódóan, funkciójuk szerinti szerepüket betölthessék, újabb, szigorúbb rendtartás elfogadására kényszerült. „Szépvízfal

va", mint mondták, a „kicsapongó és kártékonykodó lelkű lakosok" miatt is új konstitúció elfogadására határozta el magát. A falugyűlés a kenyérgabonát érlelő vetésmezőnek és a többi veteménynek az oltalmát szolgáló kerítés felállítását első rendű teendőjének nyilvánította. Fülöp és Jakab napjára, május 1re, illetve Kisasszony napjára, szeptember 8-ra minden falutag részére a kerítések felrakását, rendbetételét kötelezővé tette. Aki a ráeső kerítésrész rendben tartását elhanyagolná, annak nyílrészként juttatott káposztaföldje, a régi csíki jogszokás alkalmazása nyomán, visszaszáll a községre. Az arra méltatlan egyének „része vesszen a falu közi" - szólt a régi szabály. A faluközösség kemény pénzbírsággal, radikális intézkedések sorával igyekezett megzabolázni a „kártékonykodó lelkű lakosokat". így a tilalmas helyeken járó sertéseket meglőtték. A behajtóknak, a bírságfelszedőknek ellenálló egyénekkel szemben a gyalogszázad támogatását, tehát a karhatalmat szándékoztak igénybe venni. Sem az idegen erdőrontót, sem a tilalmasban talált állatot addig szabadon nem engedték, amíg a bírságot le nem rótták, és a kárt meg nem térítették. 1841-ben a földművelő, katonáskodó székely lakosság és a kereskedéssel, kézművességgel foglalkozó örmények közötti ellentét újból jelentkezett. A falu törzslakossága szemében a több mint másfélszáz évnyi ott-tartózkodás sem bizonyult elegendőnek ahhoz, hogy őket ne jövevényeknek, idegeneknek tekintsék. A rájuk utaló kemény hang a jobb módra jutott örmény kereskedők iránt érzett irigységről is árulkodhat.