Dr. Szabó Lajos: A magyar ifjúság testi nevelésének története (A Sportmúzeum Kincsei 5. Budapest, 2004)

Az 1921. évi testnevelési törvény és a levente-sport

A KÉT VILÁGHÁBORÚ KÖZÖTTI ÉVEKBEN (1918-1939) egyre erősödő politikai befolyás kereszttüzébe került a testnevelés és a sport, a kultúra több más területével együtt. Sőt, a testnevelés (elsősorban a leventeintézmény révén) megkülönböztetett jelentőséget kapott. Az első világháborút lezáró, 1920-ban aláírt trianoni béke ugyanis megtiltotta Magyarországon az általános hadkötelezettséget, így a katonai előképzés valamilyen módon való megszervezése akarva-akaratlanul is a középpontba került. A két világháború közötti politika mozgatórugói mindig az elcsatolt területek visszaszerzésére irányuló törekvések voltak, s ehhez ütőképes hadseregre volt szükség. A korszak egészére jellemző volt a „katonai befolyás" és a szakma híveinek hol az előtérben, hol a háttérben maradó vitája. Az 1921. évi 53. tc. az ún. testnevelési törvény, s annak Klebelsberg Kuno kultuszminiszter által kiadott végrehajtási utasítása (1924) szabályozta a két világháború között a testnevelés és a sport szervezeti és pénzügyi hátterét. Ennek következtében a testnevelés elismert iskolai tantárgy lett, bár ahogy a MOTTE jogutódjaként működő Testnevelési Tanárok Országos Egyesületének (TTOE) a VKM-hez és az OTT-hez benyújtott kérelmei tükrözték, a más szakos tanárokkal való azonos fizetési kategóriákba történő besorolás továbbra is nehézségekbe ütközött. A testnevelési törvény további pontjai előírták az ún. levente-kötelezettséget (21 éves korig az iskolába nem járó fiúk testnevelési kötelezettsége), az 1000 fő felett foglalkoztató intézmények sportlétesítmény építési előírásait valamint a Testnevelési Főiskola és a Nemzeti Stadion létesítésének a szükségességét. Az 1921. évi 53. tc. végrahajtási utasításában 1924-től határozták meg a levente-kötelezettség (sport) szervezésének tennivalóit. A testgyakorlásra kötelezetteket az elöljáróságok tartották nyilván, s költségvetésükben erre a célra meghatározott összeget kellett elkülöníteniük. Testnevelési bizottságokat hoztak létre a vármegyékben, városokban, kerületekben, községekben, ahol a levente-sportot irányító vezetőket alkalmaztak, legtöbbször leszerelt katonatiszteket. A „levente-kényszer" sok esetben váltott ki ellenállást, nagyon sok függött azonban a levente-oktató személyiségétől, s az is előfordult, hogy a levente-sport kedvelt időtöltéssé vált az ifjak számára. 1939-től a levente-sport levente-kiképzéssé vált, tartalmában nyiltan megjelentek a katonai gyakorlatok, a kötelezettséget kiterjesztették a lányokra is. Ez már a második világháború kitörésének következménye volt, s magában hordozta annak további kiterjedési lehetőségét is.