Dr. Szabó Lajos: A magyar ifjúság testi nevelésének története (A Sportmúzeum Kincsei 5. Budapest, 2004)
Testnevelés - honvédelmi nevelés - katonai előképzés
A KLASSZIKUS „SCUOLA" CÉLJA kialakulásától kezdve az ifjúság vallásos szellemben való nevelése volt, melyet sokáig nem sikerült összeegyeztetni a testnevelés, a katonai előképzés igényeivel. Ezt az ellentétet tovább erősítették azok a gyakorlati megfontolások, tiltások, melyek a „rebellióra, „renitenskedésre" hajlamos deákságot kívánták elzárni a fegyverfogatás tudományától. A fegyverviselési tilalom 1514-től kezdődően kiterjedt a tanuló ifjúságra is, ezt azonban a török kori bizonytalan viszonyok miatt gyakran megsértették. Magyarországon a katonai előképzés iránti állami, illetve uralkodói igény először a felvilágosult abszolutizmus, az európai modern tömeghadseregek kialakulásának éveiben merült fel. A magyar rebelliótól való félelem miatt azonban a Ratio Educationist még mindig a tiltás került be. Az 1848-as polgári forradalom hozta meg az első áttörést, amikor engedve - a diákság követelésének és persze a katonai szükségnek -, a felsőbb éves diákok fegyverrel vehettek részt a szabadságharcban. Az elemi oktatásról szóló törvényjavaslatban pedig már önálló tárgyként szerepelt a testgyakorlat, különös tekintettel a hadi szolgálatra. A javaslatot a felsőház elvetette, a szabadságharc elbukott, így a testnevelés ügye is lekerült a napirendről. A kiegyezés végre meghozta a fordulatot, a testnevelés tantárgyként került a népoktatási törvénybe „különös tekintettel a katonai gyakorlatokra". A modern állam által megkövetelt sorhadsereg a német és francia példákhoz hasonlóan igényelte a katonai előképzés bevezetését, mely komoly ellenállásra talált liberális - és konzervatív tanári körökben egyaránt. Bár több kísérlet volt a gyakolati megvalósításra (Heimerle, Wolf, Wéber stb.), végül is nem kapott törvényi támogatást A tanulóifjúság katonai és fegyvergyakorlatairól szóló törvényjavaslat. A századforduló után hazánkban is meggyökeresedett cserkészet már végzett ilyen irányú munkát is, de jelentősebb volt a Szemere Miklós vezette csoportlövész mozgalma, melynek egyik aktív tagja Karafiáth Jenő, a későbbi testnevelési törvény előterjesztője volt. Ebből a csoportból került ki a két háború közötti „militarizmus" számos prominens képviselője is. A vesztes világháború és a trianoni békedekrétum hozta meg a kérdés önálló törvényben való szabályozását, 1921-ben.