Siklódi Csilla szerk.: Tradicionális sportok, népi játékok (A Sportmúzeum Kincsei 2. Budapest, 1996)

Tradicionális sportok, népi játékok az észteknél (Marge Vaerv, Kalle Voolaid, Kaie Jeeser, Anu Sillastu)

Észtországban a játékok (és a népi játékok) tanulmányozását több helyen is végezhetjük, úgymint a felsőoktatási intézményekben (Tartui Egyetem, Tallini Pedagógiai Főiskola), tudományos intézetekben (Észt Nyelvtudományi és Irodalmi Intézet /Talün-Tarm/), és múzeumokban (Észt Irodalmi Múzeum /Tartu/, Észt Nemzeti Múzeum /Tartu/). A lejegyzett népi játékok legnagyobb gyűjteménye az Irodalmi Múzeum Néprajzi osztályán található, képanyaggal az Észt Nemzeti Múzeum és az Észt Sportmúzeum rendelkezik. Azok között, akik Észtországban gyűjtötték és népszerűsítették a játékokat egyik legelső volt Anna Raudkats (1886.III.23.- 1965.IV.12.). Egyike volt az elsőként felsőfokú képesítést szerző tornatanároknak is, 1915-ben végzett a Helsinki Egyetem Testnevelési Intézetében. Főként a néptáncok gyűjtésével, leírásával foglalkozott, de a 30-as években több könyve megjelent játékok leírásával. Tornaóráin mind a táncokat, mind a játékokat bemutatta, felhasználta. 1934-35-ben létrejött a népi játékok első nagy gyűjteménye az Észt Nemzeti Múzeum és az Észt Népművészeti Archívum felügyeletével. Ezzel elkezdődött a tudományos feldolgozásra való előkészítés. A gyűjtemény kezdeményezője Alexander Kalamees volt (1897.VII.31.1987.VI.08.), aki a Berlini Egyetem Testnevelés szakán végzett 1925-ben, és a Tartui Egyetemen dolgozott. A gyűjtés során készített fotók az Észt Irodalmi Múzeum Néprajzi osztályán és az Észt Nemzeti Múzeum Fotótárában maradtak meg. A. Kalamees 1936-ban írt könyvében már tágabb összefüggésben vizsgálta a játékokat. Herbert Tampere népzenekutató az énekes játékokat tanulmányozta. A szovjet éra alatt Endel Isop, a Tallini Pedagógiai Intézet tanára tanulmányozta a játékokat, főleg a sportjátékokat. O a szerzője számos könyvnek, mint pl.: "Algklasside liikumismangude raudvara" ("Alapkönyv a mozgásos játékok első változataihoz"), "Liikumismangud lastele" ("Mozgásos játékok"), "Mangude suurraamat" ("Nagy játékkönyv"). Napjainkban a népi játékok kutatása elsősorban az Észt Irodalmi Múzeumban folyik. Egy kutatócsoport is alakult erre a munkára. Ennek köszönhetően a múzeum gyűjteménye gazdagodott és elkészültek az első tudományos feldolgozások is. A játékokat mindig leginkább a gyerekek játszották. A felnőttek ünnepekkor, vagy más olyan eseménykor fordítottak időt játékra amikor nagyobb társaság gyűlt össze (egyházi ünnepek, esküvők, mézpergetés, stb.). Az egyházi ünnepeken (karácsony, húshagyó kedd, húsvét) gyakran tiltott volt a munkavégzés, ezért ezeket az időszakokat használták az összejövetelekre, szórakozásra, ugyanakkor egy rövid lélegzethez jutottak a következő nagy munkaszakasz megkezdése előtt. Pl. a nyárközepi Szent Iván-nap a szénahordás, aratás előtt van, a Szent Mihály-nap jelzi a földmunkák végét. Ezeken az ünnepeken Észtországban a hagyományoknak megfelelően valamilyen háziállatot levágtak, hogy elég enni és innivaló legyen. A hétköznapokon az étel is inkább szűkös volt. A