Srágli Lajos: Munkások a „fekete arany” birodalmában - A munkásság és anyagi-szociális helyzete a magyarországi olajiparban (a kezdetektől az államosításig) (Zalaegerszeg, 2004)

I. Az olajipar fejlődése és munkásainak helyzete a második világháború előtt - 2. Az olajipari munkásság kialakulása, rekrutációja, rétegződése

első évben meghaladta az 500 főt, 1939-ben 519,1940-ben 1630,1941­ben 2366, 1942-ben 4113, 1943-ban 4160 fő volt, majd a háborús események következtében 1944-ben kisebb mértékben csökkent, de a MAORT mindvégig a legjelentősebb létszámot foglalkoztató vállalkozás maradt. 49 A magyarországi kőolajbányászat a XIX. századi próbálkozások ellenére nem rendelkezett hagyományokkal. Az alkalmazott módszerek és technológia, a munkások által végzendő munka jellegében a bányászat egyéb ágaitól is különbözött. Akkor, amikor a magyar kincstári vállalat és az EUROGASCO kutatásai megkezdődtek, nem állt rendelkezésre megfelelő szakmunkásgárda. Mindkét cégnek önmagának kellett munkásait kiképeznie. A kor legmagasabb technikai színvonalán dolgozó EUROGASCO kezdetben amerikai, angol és német szakembereket, fürómestereket, szakmunkásokat alkalmazott. A magyar kormányt képviselő Pénzügyminisztérium és az EUROGASCO között létrejött szerződés a szükséges mértékig engedélyezte az EUROGASCO számára külföldi szakemberek alkalmazását, de feltételül szabták, hogy mindegyikük köteles betanítani egy-egy magyar állampolgárt. Az EUROGASCO-val kötött szerződés a magyarországi termelő vállalatának (a MAORT-nak) létrehozása esetére egyértelműen előírta hazai munkaerő felhasználását. AMANAT­tal kötött hasonló szerződésben ezt már csak „elvben" tették kötelezővé. 50 Az EUROGASCO első magyar munkásait az első (Sopron és Somogy megyei) mélyfúrások környékéről toborozták. A zalai eredményes kutatások nyomán meginduló termelés következménye, hogy a MAORT munkásai zömében a zalai falvak lakói közül kerültek ki. Gyorsan terjedt a hír a munka nélkül álló summások, tönkrement iparosok körében, hogy az „olajosok" munkásokat keresnek. A „biztos kenyér" reményében álltak sorba a környék falvainak lakói az üzemi irodák előtt. 51 Előfordult, hogy a szomszédos megyékből, az ország távolabbi részeiből érkeztek a felvételre várók. Előnyben részesültek a felvételnél azok, akik valamilyen szakmával, ipari ismerettel rendelkeztek, illetve akiknek ajánlólevelük volt. Az új munkavállalókat - mérnököt, tisztviselőt, munkást egyaránt - fél-egyéves próbaidőre

Next

/
Thumbnails
Contents