Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

részletekben kifizetendő, biztosított üzemi jutalék járt és amelynek mérvét fizetés természetével bíró illemiényeimnek ötven százalékában állapította meg. 1918. december hó 31 -én Szende Pál akkori pénzügyminiszter 55 3 P. M. sz. alatt kinevezett a VII. fizetési osztályba a Pénzügyminisztériumba bányatanácsos-fögeológussá az előbbi jutalékaim meghagyása mellett és évi 102/3 m

3 tüzifajárandósággal, vagy annak megváltási árával. Itt megjegyzem, hogy a tűzifa megváltási ára jóval több volt, mint az egész fizetés. 1919 tavaszán a Magyar Tanácsköztársaság pénzügyminisztere sókutatásra küldött ki Máramaros vármegye nyugati részébe. Itt az egykor művelés alatt álló, de évtizedek óta felhagyott sóbányákat kellett volna felkutatni és megvizsgálni. A bizottság - vezetésem alatt - Pethe Lajos oki. bánya- és kohómérnök, tartalékos tüzérszázados, föbányatanácsosból, Hoffer Ferenc pénzügyminiszteri titkárból és 10 erősen felfegyverzett Lenin-fiúból állott. Erre az expedícióra az állam különvonatot bocsátott rendelkezésünkre, amelyet a hosszúmezői vasúti állomáson hagytunk. A furcsa csak az volt, hogy ezek a Lenin-fiúk csak akkor indultak el velünk, amikor a Dohányjövedék pár zsák szivart adott. Ezeket a szivarokat az utunkba eső nagyobb vasúti állomásokon, mint Szolnok, Debrecen, Szatmár szétosztogatták elvtársaik között. Az expedíció költségeire a técsői adóhivatalban bocsájtottak rendelkezésemre elegendő pénzt. A különvonat a hosszúmezői állomáson rendelkezésünkre állott befűtött mozdonnyal egész ott tartózkodásunk idején. Mi Pethe Lajossal a Taracz völgyében, a Nyéresháza melletti régi sóbányát nyitottuk meg, és a sótestet meg is találtuk. Időnk azonban nem volt arra, hogy alaposabban meg is vizsgáljuk azt, mert hallottuk, hogy a román hadsereg megkezdte a nyugat felé való előnyomulást. Ezért nekünk is félbe kellett hagyni a kutatást és vissza kellett térnünk Hosszúmezőre. Másik feladatunk az volt, hogy a már román megszállás alatt lévő aknaszlatinai és sugatagi bányákból sót vásároljunk a Magyar Tanácsköztársaság részére. Ezt meg is tettük, de a megszálló románok erősen megzsaroltak bennünket, mert egy vagon kősóért négy vagon kukoricát kellett adnunk. így csak 10 vagon sót mdtunk Magyarország részére szerezni.