Papp Simon: Életem (Zalaegerszeg, 2000)

(Zwerndorf) szerkezeteket. Megírtam ezeknek a területeknek a földtani viszonyait, amire Böckh Hugó miniszteri tanácsostól megbízást kaptam 9 . Ez a kéziratos jelentés 1948-ban eltűnt 10 . 1914-ben az első világháború kitörésekor csak rövid ideig maradhattam Egbellen. Ekkor már a 3. mélyfúrás volt folyamatban. A Pénzügyminisztérium elég rövidlátóan beszüntette a kutatásokat. Engem visszaküldték Selmecbányára. Egbellen végignéztem az odavaló és a környékbeli tót lakosságnak a habomba való lelkes bevonulását. Ezeknek Pozsonyba kellett bevonulni. Miután kaszárnyákban nem volt hely, a bevonuló tót katonák napokig tanyáztak Pozsony terein és utcáin. Egbellen a faluban levő Grünmandcl nevű korcsmában laktam, ahol a bevonuló tót katonaság is gyülekezett. A korcsmának volt két vendégszobája. A korcsmárosné kivételesen intelligens zsidó nő volt, aki Bécsből került ide, nem is tudott magyarul, de kitűnően főzött. A mozgósítás következtében az Egbellről Selmecre való utazás 4 napig tartott. Galántán, Párkány-Nánán keresztül nem lehetett utazni, így Pozsonyból Hegyeshalomba kellett menni és Győrön, Budapesten, Hatvanon, Losoncon átjutottam el Selmecbányára. Ekkor láttam Budapesten az ideérkező Ferencz József királyt és találkoztam a Selmecbányái főiskola tanszemélyzetének már katonai uniformist viselő néhány tagjával (Balázs István, Tettamanti Jenő, Walek Károly, Spissák Solt Béla, Vagi István). Dr. Böckh Hugónak a magyarországi szénhidrogén- és sókutatások vezetőjének szintén be kellett vonulnia a háborúba. Ekkor észbe kaptak a Pénzügyminisztériumban és a magyar határról visszahívták a vaskoronarendet viselő hadnagyot és kieszközölték a katonai szolgálat alóli felmentését. 1914. őszén engem ismét besoroztak Selmecen katonának. Jászberénybe kellett volna bevonulnom, ha nem mentenek fel. Miután a kormány ismét elhatározta a szénhidrogén kutatások folytatását, engem is felmentettek a bevonulás alól. A háborús évek alatt engem az Osztrák-Magyar Monarchiában és a megszállott területeken (Románia, Szerbia) érc- és szénkutatások végzésére is igénybe vettek, 1914/1915-ben a tanév első felében ismét visszaküldték Egbellre, ahol az ottani olajmező feltárásával kapcsolatos földtani munkálatokat kellett folytatiiom. Ezeket eleinte Selmeczbányáról, 1916. őszétől Budapestről kellett végeznem.

Next

/
Thumbnails
Contents