Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

IV. KI A NAGYOBB KUTYA?

Kl A NAGYOBB KUTYA!? Másfél éve voltam már boldog birtokosa a Cézár nevű ragyogó küllemű, kiképzett német juhászkutyának, amikor dr. Kertész György, a Kőolajipari Tröszt vezérigazgató-helyettese, dr. Őry Imre, a Bánya- és Energiaügyi Minisztérium miniszterhelyettese társaságában ellátogatott Bázakerettyére a Budafai Kőolajtermelő Vállalathoz. A hivatali aktus után meghívtam őket a lakásomra egy kis beszélgetésre, no meg Őry Imréék nem régen jártak az északi országokban és svéd-, norvég-, finnországi útiélményeikről akartak beszámolót adni baráti alapon a sebtiben összegyűlt kollégáknak. Fel is mentünk a domboldalon lévő házhoz, ahol laktunk, a kocsik beparkoltak, én siettem, hogy valami harapni- és innivaló is legyen. Cézár szoborként feküdt a feljáró kiugróján és közömbösen, unottan nézte az érkezőket. Még csak nem is vakkantott, de fel sem kelt onnan. Hallom Imre bácsi hangját: „Na ez az a híres kutyád? Már hallottam róla." — és megsimogatta a kutya fejét úgy, hogy a fülét is meghúzogatta gyengéden. A kutya némán tűrte. — Kérlek, ne barátkozz vele! — szóltam. — Nem bánt ez engem, ugye kiskutyám!? Te! Nem is kutya ez, hanem egy dísztárgy. Benn azután megkezdődött a vetítés. Nagy szó volt ez 1956 előtt. Ismertetés a skandináv államokról! Ragyogóan fotózott diapozitívek szinte odavarázsolták az emberek elé a hűvös, tiszta svéd városokat, a természetbe illő finn építészetet. No meg az autókat! Hiszen nálunk '56 előtt csak néhány ócska összetákolt magánautó futott, orvosok, színészek, sportolók tulajdonában. A mi feketéhez, szürkéhez szokott szemünknek szokatlan volt, hogy egy autó lehet citromsárga, piros, fehér, ezüst színű is. És mennyi kocsi! Milyen jól öltözött, vidám emberek az utcán! A kirakatok! És az a tisztaság mindenütt! Ettünk, ittunk, vetítettünk, vidámak voltunk és szinte együtt utaztunk. — Nem unjátok még? — kérdezte többször Őry Imre. — Á, dehogy. Vetíts még! — kérleltük. — Jó — mondta — de most nincs több, hanem kinn a kocsiban van még két doboz, azt behozom. — Én meg addig töltök — mondtam és azonnal az agyamba cikázott: a Cézár! Uramisten! Rohantam ki Imre bácsi után, de már késő volt. A veranda lépcsőjén lerohanva rettenetes kép tárult elém. A miniszterhelyettes a hátán feküdt, rajta Cézár, a bőrkabátját a nyakánál fogta! A többiek is kitódultak és Kertész Gyurka azonnal húzni kezdte a kutya farkát, mire a csendes morgás hörgéssé változott. — Vizet! — kiáltott valaki és már loccsant is a víz a kutyára, emberre. A kutya