Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

IV. KI A NAGYOBB KUTYA?

ben, csak a hámot és mindig legyen magával a kutya! Itassa meg, ha már elfogadja 1 nap múlva az ételt, etesse meg! „Tisza" vezényszóra enni fog. Keveset nyúljon hozzá és lassan megfontoltan mozogjon — közölte. — Menni fog. Ha gond van, hívjon fel telefonon, de nem hiszem, hogy szükséges lesz. Ja igen, és elinte más ne foglalkozzon vele, mindig csak maga és csak egyformán, ahogy a leírásban benne van. Mielőtt azonban elindulnánk mutatok még valamit. Van magánál két egyforintos? — Van — feleltem. — Akkor tegye ide a szőnyegminta barna foltjaira. Én is ideteszek két ugyanilyen pénzdarabot a pirosas foltokra, látja? A maga forintjai és az enyémek is úgy fekszenek, hogy az l-es van felül. Minden teljesen egyforma. Cézár hozzám! — szólt erélyesen, de halkan. A kutyát mintha rugók lökték volna a magasba, alvó helyzetéből felpattant és szabályosan balról megkerülve leült a parancsnok bal oldalára. — Fantasztikus — gondoltam —, ez igen. Vajon mikor engedelmeskedik majd nekem ilyen feltétlenül? A főtörzs hozzám lépett, a kutya szorosan mellette, követte minden mozdulatát. — Tartsa kérem ide a tenyerét. — Odatartottam. — Szimat Cézár, szimat! — parancsolta. A kutya belefúrta nedves orrát a tenyerembe és éreztem ütemesen hogyan szívja a levegőt. Nagyon jó érzés volt. Mégegyszer megismételtette vele, azután „keresd" vezényszóra a kutya leszegett orral kezdett pásztázni a szobában és csakhamar megtalálta forintjaimat a barna szőnyegmintákon. Óvatosan felvette az egyiket és odavitte a főtörzshöz. Letette a lába elé, azután a másikkal megcsinálta ugyanezt. A pöccentésnyi fejsimogatást ismét kitörő lelkesedéssel nyugtázta. — Látja, ezt húsz közül is megtudja csinálni, ki tudja választani. Jó az orra ennek a gazembernek, csak ne ugatna. . . — szinte ellágyult a hangja. — Sajnálja? — kérdeztem. — Hiszen van magának itt elég kutyája! — Tudja, ezek olyanok, mint a gyerekek. Valamennyi a szívemhez nőtt, hiszen szopós koruk óta ismerem őket. És oly rövid az életük! Meglátja megszereti és már meg is öregedett! A búcsú és az elválás pontosan úgy történt, ahogy a főkutyás meghagyta, minden rendben volt. Én nyestem a kanyarokat, a kutya igyekezett a helyén maradni a hátsó ülésen, ahogy a parancs szólt. Mégis volt egy kis izgalom. A benzinmutató szerint a tank úgy félig volt, mikor arra gondoltam, hogy tankolni kellene. Nem mintha 40 km-re ne lett volna elég, de Kerettyén csak üzemi benzinkút volt, így megspórolnék egy tankolási utat Kanizsára. Igen ám, de hátha úgy járok, mint a főkutyás szobájában, amikor egyedül maradtunk. Nem ereszt vissza a kocsiba! Inkább menjünk haza. A tükörből néztem. Furcsa volt neki a helyzet, kicsit meg volt szeppenve, néha körülnézett idegesen: „Hol lehet a kiképzője?" Otthon azután beálltam, az ajtót nem csaptam be, hanem óvatosan benyomtam. A hátsó ajtót kinyitottam és a pórázt megfogva hívtam a kutyát: „Gyere, Cézár gyere!" Enyhén meghúztam a pórázt, de a kutya nem jött, sőt odacövekelt az üléshez és láttam, a szájkosár alatt idegesen nyalja a szája szélét és remegett. S 4