Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)
III. IRMA, TE ÉDES
kulcsra soha nem volt bezárva. Volt benne egy kerekeken mozgatható „szentmihálylova", néhány lóca és szék, gyertyatartók, és egyéb, másra nem használható kellék. Ő tehát ilyen szemmel nézte az ablakból ezt a kis épületet és mosolyogva, kéjeset nyújtózva gondolt az elkövetkező órák örömeire, no meg arra is, hogy milyen szerencse, ha az ember olyan partnerekre talál, akik csinosak is, adakozók is és — nem utolsósorban — erős idegzetűek! A találkozások rendszerint a sötétség leple alatt történtek. Amikor az este, bársonyfeketébe vonta a domboldalt, ahová az üzemi fények már csak gyéren hatoltak el. Akkor egyenként beosontak a helyiségbe, és ahogy eleink mondották volt, elmerültek egymás mulattatásában. Még hajnal előtt azután, a helybéli nőszemély egymaga hazalopakodott — az ő gondja volt már, hogyan számolt el az idejével. A rajzoló még szundított egy keveset és korán, munkakezdés előtt bement munkahelyére. A mosdóban letusolt, megborotválkozott és megreggelizett. Nem keltett különösebb feltűnést sem a portán, sem a takarító személyzet előtt, hiszen gyakori volt, hogy sürgős postamunkák esetén késő éjjel, vagy esetleg hajnalig benn kellett rajzolnia és ilyenkor a legényszállás valamelyik üres szobájában töltötte az éjszakát. Most is erre gondolt, miközben a tuskihúzót gépiesen törölgette és szemével a tájat pásztázta, és mindannyiszor merengve megállt tekintete a kis házon. Képzeletben végigélte a találkozás minden mozzanatát, végül kéjesen nyújtózott egyet, visszaballagott a rajzasztalhoz és fütyörészve tovább húzta a vonalakat. Az étteremben még megerősítették a randevút, bár egymástól távol kanalazták a levest, időnként összefonódó tekintetük azt mondta: akkor este. . ., minden rendben. • • Délután nagy nyüzsgés, telefonálgatás volt a fúrási részlegeknél. Meg is volt az okuk erre, hiszen haláleset történt az egyik fúrásnál. Szerencsére nem üzemi baleset, hanem csak olyan „sima" haláleset, ami nagyon ritka és szokatlan szenzáció volt a fúróberendezéseknél, hiszen ott veszélyes munka folyik és beteg embereket a partifőnök, a mester, nemigen enged dolgozni. Ugyanúgy hazazsuppolja a kapatosan, vagy másnaposan munkába érkezőket. Hát hogyan is ne!? Veszélyesek a többiekre! Ott a fúrásnál egy rossz mozdulat, feledékenység egymás figyelmeztetésének elmulasztása a veszélyhelyzetre, beláthatatlan következményekkel járhat. Most azonban nem erről volt szó, mert maga a mester, a műszak parancsnoka halt meg váratlanul. A halál mindig megdöbbentő és félelmet terjeszt a munkatársak között, hátha ők lesznek a következők!? De ezek a balesetek következtében beállott halálesetekre vonatkoznak, ahol mindig van egy kis rejtett bírálat is a kollégák sajnálkozásaiban, hogy talán nem figyelt oda szegény kellőképpen, talán kissé ügyetlen volt, vagy felületes. . .? És ezek után — egy darabig mindenesetre — fegyelmezettebben, összehangoltabban ment a munka. Bent a központban is, az első információk vétele után némileg megnyugodtak. Borzasztóan kár, hogy egy ember, egy értékes, képzett munkatárs meghalt, de szerencsére nem baleset következtében, így hát nem itt a felelősség, elmaradnak a vizsgálatok, legalábbis azok, melyek a munkahelyi, munkavezetési viszonyokra vonatkoznak.