Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

III. IRMA, TE ÉDES

kulcsra soha nem volt bezárva. Volt benne egy kerekeken mozgatható „szentmi­hálylova", néhány lóca és szék, gyertyatartók, és egyéb, másra nem használható kellék. Ő tehát ilyen szemmel nézte az ablakból ezt a kis épületet és mosolyogva, kéjeset nyújtózva gondolt az elkövetkező órák örömeire, no meg arra is, hogy mi­lyen szerencse, ha az ember olyan partnerekre talál, akik csinosak is, adakozók is és — nem utolsósorban — erős idegzetűek! A találkozások rendszerint a sötétség leple alatt történtek. Amikor az este, bár­sonyfeketébe vonta a domboldalt, ahová az üzemi fények már csak gyéren hatol­tak el. Akkor egyenként beosontak a helyiségbe, és ahogy eleink mondották volt, elmerültek egymás mulattatásában. Még hajnal előtt azután, a helybéli nősze­mély egymaga hazalopakodott — az ő gondja volt már, hogyan számolt el az ide­jével. A rajzoló még szundított egy keveset és korán, munkakezdés előtt bement munkahelyére. A mosdóban letusolt, megborotválkozott és megreggelizett. Nem keltett különösebb feltűnést sem a portán, sem a takarító személyzet előtt, hiszen gyakori volt, hogy sürgős postamunkák esetén késő éjjel, vagy esetleg hajnalig benn kellett rajzolnia és ilyenkor a legényszállás valamelyik üres szobájában töl­tötte az éjszakát. Most is erre gondolt, miközben a tuskihúzót gépiesen törölgette és szemével a tájat pásztázta, és mindannyiszor merengve megállt tekintete a kis házon. Képze­letben végigélte a találkozás minden mozzanatát, végül kéjesen nyújtózott egyet, visszaballagott a rajzasztalhoz és fütyörészve tovább húzta a vonalakat. Az étteremben még megerősítették a randevút, bár egymástól távol kanalazták a levest, időnként összefonódó tekintetük azt mondta: akkor este. . ., minden rendben. • • Délután nagy nyüzsgés, telefonálgatás volt a fúrási részlegeknél. Meg is volt az okuk erre, hiszen haláleset történt az egyik fúrásnál. Szerencsére nem üzemi bale­set, hanem csak olyan „sima" haláleset, ami nagyon ritka és szokatlan szenzáció volt a fúróberendezéseknél, hiszen ott veszélyes munka folyik és beteg embereket a partifőnök, a mester, nemigen enged dolgozni. Ugyanúgy hazazsuppolja a ka­patosan, vagy másnaposan munkába érkezőket. Hát hogyan is ne!? Veszélyesek a többiekre! Ott a fúrásnál egy rossz mozdulat, feledékenység egymás figyelmez­tetésének elmulasztása a veszélyhelyzetre, beláthatatlan következményekkel jár­hat. Most azonban nem erről volt szó, mert maga a mester, a műszak parancsnoka halt meg váratlanul. A halál mindig megdöbbentő és félelmet terjeszt a munka­társak között, hátha ők lesznek a következők!? De ezek a balesetek következté­ben beállott halálesetekre vonatkoznak, ahol mindig van egy kis rejtett bírálat is a kollégák sajnálkozásaiban, hogy talán nem figyelt oda szegény kellőképpen, ta­lán kissé ügyetlen volt, vagy felületes. . .? És ezek után — egy darabig mindene­setre — fegyelmezettebben, összehangoltabban ment a munka. Bent a központban is, az első információk vétele után némileg megnyugodtak. Borzasztóan kár, hogy egy ember, egy értékes, képzett munkatárs meghalt, de szerencsére nem baleset következtében, így hát nem itt a felelősség, elmaradnak a vizsgálatok, legalábbis azok, melyek a munkahelyi, munkavezetési viszonyokra vonatkoznak.

Next

/
Thumbnails
Contents