Vidos Dénes: Zalai olajos történetek (Zalaegerszeg, 1990)

I. HOGYAN KERÜLTEM AZ OLAJIPARBA, ZALÁBA?

gálatok nem pótolhatták a szaklaboratóriumok részletes elemzéseit és meghatáro­zásait, hiszen nem lehet valaki egyformán jó mikropaleontológus, petrográfus, ké­mikus, de bizonyos jártasságra több tudományágban is szert lehet tenni. Miként a tízpróbasportolók, akiket a tíz szám közül csak az egyiket űző pl. a csak vágtázó, vagy csak magasugró, vagy csak súlylökő, nyilvánvalóan legyőzi, de ez a győztes a kilenc másik számban meg sem közelíti a dekatlonista eredményeit. így volt ez az olajgeológiában is, és aki sokoldalúvá képezte magát, az hozzá tudott szólni a töb­bi szakágazathoz is. Ebbe természetesen a technikai és a gazdasági vonal is bele­tartozik. Ha a geológus ismeri a fúrás, kútbefejezés, termelés munkálatainak tech­nikai részét, akkor egyrészt nem követel megvalósíthatatlant, másrészt segíteni is tud a mérnök-kollégákon és a dolgozókon. Egy kitörés határán álló nehéz fúrási helyzetben nem követel pl. mindenáron magfúrást csak azért, mert az oda, abba a mélységbe be lett tervezve! Nem tragédia, ha a kút megnyugtatása után kerül arra sor. Nem szabad ilyesmiből presztízskérdést csinálni! Ugyanakkor gyors és kor­rekt vizsgálatokkal meggyorsíthat egy rétegvizsgálatot és lehetővé teszi a teljesít­ménynövelést. De a fúró hangjából, a motorok zajából, a szivattyúk munkájából, az egyéb műszerek mellett, sok mindenre lehetett következtetni arra vonatkozó­lag, hogy mi történik ott lenn a mélyben. Mivel küszködik a szerszám. Persze eh­hez kinn kell lenni a berendezésnél. Meg kell ismerni az alapzajokat és akkor a különleges, a rendkívüli, a disszonáns hangokra felfigyel az ember. Nem úgy, ha csak az irodában ül. Mindennel így van az ember, egyébként a malomzúgással a molnár, a gépkocsizajjal a sofőr. Észreveszi, ha elhalkul, vagy erősödik, ha idegen zajok keverednek a megszokottak közé. Évekkel később, miután elkerültem az olajmezőkről, egyszer egy vidéki ellen­őrzésem során találkoztam egy sajnálatos jelenséggel, mely — mint mondták — terjedőben van. Előkerítettem az emberemet a házból, ahol lakott. Megzavartam az olvasás­ban. Érdekes lehetett az olvasmány, mert kétszer is rá kellett hangosan köszön­nöm, mire felriadt. Nagy kelletlenül kijött velem a fúráshoz, látszott rajta, hogy csak a sarzsinak járó engedelmesség miatt teszi. Rákérdeztem az egyik mintára, hogy mi is az tulajdonképpen? Még nem kaptam meg a laborjelentést, vágta rá azonnal. De mégis! — kérdeztem, — nem izgat téged az, hogy ez mészkő, tufa, bentonit, vagy cement? — Majd a labor pontosan megállapítja — volt a vála­sza. — Sósavval pezseg-e és hogyan? — firtattam tovább. — Fenolftaleinnel milyen szineződést ad? Ultraibolya fény alatt hogyan viselkedik, milyen fúró-ha­ladási jellemző után hozta felszínre az öblítőfolyadék? — faggatóztam tovább, de eredménytelenül. És hol volt még akkoriban műszerkabin?! (Ma is kevés van belőle!) Tudom, nem szabad sohasem általánosítani, nem is teszem. De, egyrészt mint tendencia elszomorító, másrészt pedig a szelekció, a munkatársak kiválasztásá­nak kérdését veti fel élesen az eset. Tisztában voltam vele, hogy nem mindenki azt csinálja, amit szeret, ott és azzal foglalkozik, amit szívesen vállal. Ez is az ilyen pél­dák közé tartozott. Sajnos még napjainkban is, de akkoriban különösen jelentős rendező elv volt a lakáskérdés és az összeköttetés, a hely, ahová nem szívesen ta-

Next

/
Thumbnails
Contents